Mert a pasztafarianizmus észszerű, és nem magánügy!

A Repülő Spagettiszörny Egyháza - pasztafariánus a

Így próbál rabul ejteni a Tésztátalan Szellenet!

2020. szeptember 29. - Pasztafariánus

pasta1.pngAlig kezdődött el a tanév, de már jobbnál jobb kérdésekkel bombáznak újdonsült diákjaim itt a nyugati végeken, Pornóapátin.
A témák között megjelentek a szokásosak: sörözés, pasztori hivatás, a Repülő Spagettiszörny szórakozik-e velünk, vagy nem, de persze a szexualitás mellett ismét előkerült a Tésztátalan Szellenettől való megszállottság, a Szellentés témája is. Egy futásból adódó baleset ágynak döntött, így – mozgásomban korlátozva – több időm van időm szakkönyveket tanulmányozni,  hogy a katedrán a leghitelesebb válaszokkal tudjam okítani a rám bízottakat.

Francesca Bellamonte Megszállottság és Szellentés című könyve zseniálisan mutatja be a Tésztátalan Szellenet ténykedését, és persze a Szellenetűző emberfeletti megpróbáltatásait a lélekmentés kemény küzdelmében.

A legnagyobb baj az, hogy sokan kétségbe vonják a gonosz létezését és elbagatellizálják a rossz jelenlétét a világban. Azzal nyugtatják magukat, hogy a bűn mindig jelen volt a világban, nem új keletű a társadalmak romlott életmódja. Viszont a 21. században a harc napról napra intenzívebben folyik. A Tésztátalan Szellenet nincs egyedül, elfajzott gázok sokasága veszi körül, akiket dilimanóknak nevezünk és közösen egy rendezett és szervezett birodalmat alkotnak, amelyet ő irányít.

Ezek a lények jónak teremtettek, szabad és visszavonhatatlan döntéssel elutasították a Repülő Spagettiszörny szeretetét és országát, ezzel létrehozták a poklot. Gyűlölik a Repülő Spagettiszörnyet és az embert! Céljuk, hogy elszakítsák az embert a Repülő Spagettiszörnytől és az örök kárhozatra juttassák.

De ha a Tésztátalan Szellenet ilyen komoly veszélyt jelent az életünkre, akkor a Repülő Spagettiszörny miért nem pusztítja el, miért hagyja, hogy az egész világot megmérgezze? A kérdés nagyon jó és a választ a kísértésben találjuk meg, pontosabban a kísértéssel szembeni ellenállásunkban. A gonosz tevékenységét a magunk hasznára tudjuk fordítani, az éberségünkön keresztül. Amennyiben nem vagyunk résen és a figyelmünk ellankad, máris nehezebben tudjuk megkülönböztetni a jót és a rosszat. A Repülő Spagettiszörnynek viszont olyan társakra van szüksége, akikből nem hiányzik az éberség – ez pedig nem mindig igaz a mai emberekre, ránk.

Hiba az is, ha túl sok képességgel ruházzuk fel a gonoszt, egyenesen a Repülő Spagettiszörnnyel egyenrangúvá tesszük.

Teremtett lényről van szó, és ezért csodákra nem képes, az emberi természetet felülmúló  dolgokra viszont igen  – ilyen az ámítás vagy a hamis trükkök. A dilimanók tisztán szellemi lények, nem rendelkeznek térbeli dimenzióhoz kötött testtel, ezért ott vannak, ahol tevékenykednek. Ezzel magyarázható, hogy egy dilimanó egyidejűleg több személy testébe is behatol.

A dilimanók nem láthatnak a lelkünkbe és nem ismerhetik a gondolatainkat, viszont megfigyelik szavainkat, arckifejezésünket, viselkedésüket, gyenge oldalunkat és ezekből következtetnek. Nem képesek látni a jövőt, de azt igen, hogy a cselekedeteinknek mi lesz a következménye.

A dilimanói megszállás a test használata a gonosz lélek részéről, aki a saját tulajdonának tekinti és saját tetszése szerint használja azt. Nem birtokolja a testet, egyszerűen belép és parancsol neki, zsarnoki hatalmának engedelmes eszközévé teszi anélkül, hogy áldozata képes lenne védekezni ellene. Aki rendszeresen a halálos bűn állapotában van, az lelkileg a dilimanók rabszolgája, a halálos bűnben élők többségének testét azonban nem szállják meg. Felesleges tovább mélyíteni a „kapcsolatukat”, hiszen a bűnben való megátalkodottság már a felé vezető út. Ez azt jelenti, hogy az emberek között gyakorolt és legelterjedtebb dilimanói tevékenység nem a megszállottság, hanem a kísértés, ellenségünk ugyanis az érzékeinkre hatva – külsőkre (látás, tapintás, hallás, szaglás, ízlelés ) és a belsőkre egyaránt (emlékezet, képzelet, értelem) – próbál érzéki dolgokra csábítani.

A kísértés jelenti a legnagyobb veszélyt és okozza a legnagyobb kárt, mert közvetlenül szembehelyezkedik a sörözés tervével és az Ország építésével. Az érzékeink képesek leggyakrabban a bűnre csábítani, ezért is olyan kifinomult a Tésztátalan Szellenet ezen a területen. Gondoljunk az aszexualizált mindennapokra. A reklámok, filmek, játékok mind azt a szabados ideált nyújtják a fogyasztónak, amelyből nem lehet jól kijönni, ha az ember belebonyolódik..

A Tésztátalan Szellenetnek nincsenek barátai, csak rabszolgák, akik naivan a barátainak hiszik magukat. Vannak olyanok, akik önként keresik a vele való kapcsolatot. A gonosz szándékok Nutellás spagetti fogyasztásakor, vagy más szeánszokon keresztül akarnak egyesülni. Őket nem zaklatja, gyötri a Tésztátalan Szellenet, elég az önként választott szenvedés.

Viszont ha valaki fel akarja mondani a szövetséget, elkezdődik a zaklatás, a Tésztátalan Szellenet nem akarja elveszteni.

Támadásainak első hullámában a Repülő Spagettiszörnyben való hitet és kötődést torpedózza meg, ezt követi az értékek teljes felforgatása, amikor a normális abnormálissá válik, az abnormális pedig követendő példa lesz, majd az egyén abszolút érzelmi zsarolása következik. Ez a mézesmadzag jelent meg az Olívaolaj Kertjében is, a bűnbeeséskor: „Olyanok lesztek mint a Tészta!” (Terror. 3,5), az ember hiúsága pedig engedett ennek a csábításnak. A továbbiakban a megerősödött EGO pedig a saját feje után megy, azt tesz, amit csak akar, korlátok nélkül (Pl.: Legyél absztinens! Cselekvés helyett pótcselekvés! A tudomány hazudik!), viszont ennek is megvannak a következményei! A legnagyobb problémát azonban abban látom, hogy aki a Értelmet elcserélte az evilági múló babonákra és lerombolta az észszerűséget, az másokat is erre az alacsonyabb szintre akar lehúzni.

Ezt nem szabad hagynunk!

A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: https://777blog.hu/2020/09/06/igy-probal-rabul-ejteni-az-ordog-bese-gergo-irasa/

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://pasztafarianizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr7816212708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása