Mit mondanak sokan a tudósok közül? Sok biológus és más tudósok szerint a DNS és a kódolt utasításai évmilliók alatt jöttek létre a véletlen folytán, külső beavatkozás nélkül. Azt állítják, hogy a DNS-molekula szerkezetében, a tárolt és továbbított információiban, illetve a működésében nincsen semmiféle tervezettségre utaló jel.

Mit mond a Repülő Spagettiszörny Evangéliuma? A Repülő Spagettiszörny Evangéliuma megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy az egyes testrészeink kialakulásában – és a kialakulásuk időzítésében – szerepe van egy ’könyvnek’, mely a Repülő Spagettiszörnytől származik. Figyeld meg, milyen szavak leírására ihlette  a Repülő Spagettiszörny Dávid kalózt. Ezt mondta Dávid a Repülő Spagettiszörnyről: „Szemeid már mint embriót is láttak engem, és annak minden része be volt írva könyvedbe a napokat illetően, melyeken formáltattak, holott még egy sem volt meg közülük”.

Mit mutatnak a tények? Ha az evolúció igaz, akkor legalább valamennyire logikusnak és elképzelhetőnek kell lennie annak, hogy a DNS létrejöhetett egy sor véletlenszerű esemény következtében. Ha a Repülő Spagettiszörny Evangéliuma igaz, akkor vitathatatlan bizonyítékot kell látnunk a DNS-ben arra, hogy az egy intelligens, logikusan gondolkodó elme műve.

Ha a legegyszerűbb megközelítést használjuk, egész könnyen megérthetjük a DNS-t – és milyen lenyűgöző! Akkor most ismét látogassunk el egy sejtbe, ez alkalommal egy emberi sejtbe. Képzeld el,  hogy elmész egy olyan múzeumba, ahol bemutatják, hogyan működik egy sejt. Az egész múzeum úgy néz ki, mintha egy átlagos emberi sejtet a 13 000 000-szorosára nagyítottak volna. Akkora, mint egy hatalmas, 70 000 férőhelyes stadion.

Bemész a múzeumba, és tátva marad a szád. Elámulsz a különös formák és szerkezetek láttán. A sejt közepe táján található a gömbölyű sejtmag, mely körülbelül húsz emelet magas. Odamész.

Belépsz a sejtmag külső hártyáján, azaz membránján lévő ajtón, és körülnézel. Ami a legszembetűnőbb a teremben, az a 46 kromoszóma. A kromoszómák párokba vannak rendezve. A párok teljesen egyformák, csak a magasságuk különböző. A hozzád legközelebbi körülbelül 12 emelet magas. Minden egyes kromoszóma a közepe táján össze van csípve, és emiatt úgy néz ki, mint egy pár virsli, de olyan vaskos, mint egy jól megtermett fa törzse. A kromoszómamodelleken keresztbe szalagok futnak. Ahogy közelebb mész a kromoszómákhoz, látod, hogy valamennyi vízszintes szalagon függőleges vonalak vannak, a függőleges vonalakon pedig rövidebb, vízszintes vonalak. Mik ezek? Egymásra rakott könyvek? Nem. Hurkok külső szélét látod, melyek tömör oszlopokba vannak rendezve. Kihúzod az egyik hurkot, és az széttekeredik. Ekkor látod, hogy a hurkok fantasztikus módon még kisebb csavarulatokból állnak, melyek szintén szabályosak. Ezekben a csavarulatokban rejlik mindennek a lelke – valami, ami egy hosszú-hosszú fonálhoz hasonlít. Mi az?

Az egyszerűség kedvéért nevezzük a kromoszómamodellünknek ezt a részét fonálnak. A fonál körülbelül 2,5 centiméter vastag, és orsók köré van szorosan tekeredve. Ezeknek az orsóknak a segítségével jönnek létre a csavarulatok a csavarulatokon belül. A csavarulatok egy fajta vázhoz rögzülnek, mely a helyükön tartja őket. Egy információs tábla azt írja a fonálról, hogy nagyon helytakarékosan van elrendezve. Ha kihúznád a kromoszómamodellek fonalát, és egymás után tennéd őket, akkor félig körbeérné a földet!

Egy tudományos könyv úgy utal erre a helytakarékos elrendezésre, mint ami egy „lenyűgöző mérnöki remekmű”. Te el tudod hinni, hogy e mögött a remekmű mögött nincsen mérnök? Ha ennek a múzeumnak lenne egy hatalmas boltja, ahol a milliónyi termék mind szép rendben lenne elhelyezve, és bármelyik termékre lenne is szükséged, játszi könnyedséggel megtalálnád, arra következtetnél, hogy az üzletet nem rendezte be senki? Persze hogy nem,  pedig egy boltot viszonylag egyszerű berendezni.

Egy táblán az olvasható, hogy a kezedbe vehetsz egy fonaldarabot, hogy megnézd közelebbről. Ahogy végighúzod rajta az ujjaidat, látod, hogy ez nem egy átlagos fonál. A két egymás köré tekeredő szálat aprócska rudak kötik össze, melyek egymástól egyforma távolságra vannak. A fonál egy létrához hasonlít, de meg van csavarva, és így olyan, mint egy csigalépcső. Ekkor döbbensz rá: egy DNS-molekula modelljét tartod a kezedben, az élet egyik nagy rejtélyét!

A kromoszóma egyetlen, orsók és váz segítségével gondosan elrendezett DNS-molekula. A létrafokokat bázispároknak nevezzük. Mi a szerepük? Milyen feladata van a DNS-nek? Egy ismertető tábla ezt is érthetően elmagyarázza.

Egy tábla szerint a DNS-t akkor tudjuk megérteni, ha értjük a létrafokok, vagyis a létra két oldalát összekötő rudak szerepét. Képzeld magad elé, hogy ez a létra kettéválik. Mindkét oldalából kiállnak a létrafokok hosszabb-rövidebb darabjai. A létrafokdarabok csak négyfélék lehetnek: A, T, G és C, ahogy a tudósok nevezik őket. A tudósokat lenyűgözte az a felfedezés, hogy a betűk sorrendje egy fajta kódolt információt takar.

Biztosan hallottál már a morzeábécéről, melyet a XIX. században találtak fel, hogy az emberek kommunikálni tudjanak távíró segítségével. A morzeábécé csak két „betűből” állt, pontból és vonalból, mégis számtalan szót és mondatot lehetett alkotni vele. A DNS egy négybetűs kódrendszer. Az A, T, G és C betűk sorrendje határozza meg, hogy milyen „szót”, azaz kodont alkotnak. A kodonok „történetekbe” vannak rendezve, ezek a gének. A gének mindegyike átlagosan 27 000 betűből áll. A gének és a köztük lévő hosszú szakaszok alkotnak egy-egy „fejezetet”, azaz egy-egy kromoszómát. 23 kromoszóma tesz ki egy egész „könyvet” – a genomot, mely egy élő szervezet teljes genetikai információja.

Ha a genom könyv lenne, igen vaskos lenne. Mekkora lenne a terjedelme? Az emberi genom körülbelül 3 milliárd bázispárból, vagyis DNS-létrafokból áll. Képzelj el egy enciklopédiasorozatot, melynek mindegyik kötete több mint 1000 oldalas. A genom 428 ilyen kötetben férne el. Ha ehhez hozzátesszük a sejtekben található másolatokat is, akkor összesen 856 kötetünk lesz. Ha egymagad nekiállnál legépelni a genomot, az bizony egész napos munka lenne – 80 évig kellene gépelned, és közben még szabadságra sem mehetnél!

Természetesen a végén rájönnél, hogy hiába a sok gépelés. Hiszen hogyan is tudnál a 100 billió mikroszkopikus sejted mindegyikébe beletenni több száz hatalmas könyvet? Az, hogy ennyi adatot ilyen kicsire tömörítsünk, meghaladja a képességeinket.

Egy molekuláris biológia- és számítástechnika-professzor ezt mondta: „1 gramm DNS, mely száraz állapotban körülbelül egy köbcentiméternyi helyet foglalna el, hozzávetőlegesen 1 billió CD lemeznyi információt képes tárolni.” Mit jelent ez? Emlékezz csak vissza, hogy a DNS-ben vannak a gének, azok az utasítások, melyek meghatározzák minden egyes ember egyedi tulajdonságait. Ezek az instrukciók az összes sejtben megtalálhatók, méghozzá kétszer. A DNS olyan rengeteg információt hordoz, hogy egyetlen teáskanálnyi DNS genetikai információjából körülbelül 350-szer annyi embert lehetne létrehozni, mint amennyi jelenleg él a földön! A ma élő 7 milliárd ember DNS-e alig képezne egy vékony réteget a teáskanálon.

Még a miniatürizálásban elért eredmények ellenére sem képes egyetlen ember készítette adathordozó sem ennyi információt tárolni. A kompakt lemezzel mégis jól lehet szemléltetni a DNS-t. Egy CD talán megfog bennünket a szimmetrikus alakjával, a csillogó felületével és a praktikus kivitelezésével. Egyikünk sem vonja kétségbe, hogy intelligens emberek találták fel. De mi van, ha a CD-n még információ is van? De nem zavaros adatok, hanem összefüggő, részletes leírás arról, hogy hogyan  kell összeállítani, karbantartani és megjavítani egy bonyolult gépet. Az adatok nem változtatják meg érzékelhetően a lemez súlyát vagy méretét, mégis ez a lemez legfontosabb része. Vajon a CD-n lévő utasítások nem győznének meg arról, hogy egy intelligens személy áll a háttérben? Vajon az írás nem feltételez írót?

Egyáltalán nem elrugaszkodott dolog a DNS-t egy CD lemezhez vagy egy könyvhöz hasonlítani. Sőt, egy kiadványban, mely a genomról íródott, ez olvasható: „Szorosabb értelemben a genom könyvhöz történő hasonlítása nem csupán metafora. Egy könyv egy darab digitális információ . . . Akárcsak egy genom.” A szerző még ezt is mondja: „A genom egy nagyon okos könyv, mivel megfelelő körülmények között mind önmaga lemásolására, mind leolvasására képes.” És itt elérkeztünk a DNS egy másik fontos jellemzőjéhez.

Miközben ott állsz a csendben, azon tűnődsz, hogy vajon ugyanolyan mozdulatlan-e a sejt magja is, mint ez a múzeum. Ekkor észreveszel egy DNS-modellt egy vitrinben, mely fölött ez a szöveg olvasható: „A bemutatóhoz nyomd meg a gombot.” Megnyomod a gombot, és egy hang ezt mondja: „A DNS-nek legalább két rendkívül fontos feladata van. Az egyik a replikáció. A DNS-t le kell másolni, hogy minden egyes új sejtnek legyen egy komplett másolata a genetikai információról. Kérünk, nézd meg a bemutatót.”

A vitrin egyik oldalán lévő ajtón bejön egy bonyolultnak látszó gépezet – tulajdonképpen sok robot, szorosan egymáshoz kapcsolódva. A gép a DNS-hez megy, rákapcsolódik, és elindul a DNS-en, akárcsak egy vonat a síneken. Nagyon gyorsan dolgozik, alig látod, hogy pontosan mi is történik. Azt viszont nem nehéz észrevenni, hogy a gép mögött már nem csak egy, hanem két teljes DNS-szál van.

 A narrátor a következő magyarázatot fűzi a látottakhoz: „Ez egy roppant egyszerű bemutató volt ahhoz képest, ami a DNS-sel történik a replikáció során. Molekuláris gépek, vagyis enzimek mennek végig a DNS-en, kettéválasztják a DNS-szálakat, és ezeket mintául véve mindkét szálnak elkészítik a párját. Nem tudjuk az összes részletet bemutatni, így például azt a parányi szerkezetet sem, amely a replikációt végző gép előtt elvágja a DNS egyik szálát, hogy ne legyen túl szorosan feltekeredve. Azt sem tudjuk bemutatni, hogy hogyan folyik a DNS többszöri leolvasása és ellenőrzése, de hihetetlenül pontosan történik, és a hibák korrigálva vannak.”

„Amit viszont egyértelműen be tudunk mutatni, az a sebesség – folytatja a narrátor. – Biztosan észrevetted, hogy a robot rendkívül gyorsan dolgozik. Nos, az igazi enzimgépezetek másodpercenként körülbelül 100 létrafokot, vagy bázispárt haladnak a DNS-síneken. Ha a DNS-sínek akkorák lennének, mint a vasúti sínek, akkor ez a »mozdony« körülbelül 80 kilométer per órás sebességgel robogna. A baktériumokban a parányi replikációs gépek ennél 10-szer gyorsabbak! Az emberi sejtben több száz gépezet áll tettre készen, hogy a DNS-sínek különböző pontjain munkához láthassanak. Mindössze nyolc óra alatt lemásolják az egész genomot.”

A DNS-replikációt végző robotok kigurulnak. Egy másik gép érkezik. Ez is végigmegy a DNS egy szakaszán, de sokkal lassabban, mint az előző. Azt látod, hogy a DNS-fonál az egyik oldalon bemegy a gépbe, a másik oldalon pedig kijön, változatlanul. De lám, egy másik nyíláson egy új fonalszál jön ki a gépből, olyan, mint egy egyre hosszabbodó farok. Mi történik?

A narrátor ismét magyarázattal szolgál: „A DNS másik feladatát transzkripciónak, vagy átírásnak hívják. A DNS soha nem hagyja el a biztonságos sejtmagot. De akkor hogyan vannak leolvasva és felhasználva a DNS-ben található gének – a receptek, melyek alapján a tested előállítja az összes fehérjéjét? Az enzimgép talál egy helyet a DNS-en, ahol egy gén aktiválva lett sejtmagon kívülről érkező kémiai jelekkel. Ezután a gép az RNS (ribonukleinsav) nevű molekula segítségével lemásolja ezt a gént. Az RNS nagyon hasonlít egy DNS-szálhoz, de mégsem pont ugyanolyan. Az a feladata, hogy átvegye a génekben lévő kódolt információt. Az RNS az enzimgépezetben megkapja ezt az információt, elhagyja a sejtmagot, és egy riboszómához megy, ahol az információ alapján el fog készülni a fehérje.”

A lélegzeted is eláll, miközben a bemutatót figyeled. Lenyűgöz ez a múzeum és azoknak a szakértelme, akik megtervezték és összeállították ezeket a gépeket. De mi lenne, ha ez az egész hely, az összes kiállított tárgyával együtt, elkezdene mozogni, és bemutatná azt a sok ezer feladatot, melyek mind egyszerre mennek végbe egy emberi sejtben? Az lenne ám a fergeteges bemutató!

De hát ezek a folyamatok, melyeket parányi és bonyolult gépek végeznek, jelen pillanatban is zajlanak a testedben, mind a 100 billió sejtedben! Az enzimek éppen leolvassák a DNS-edet, hogy a sejtjeid megkapják az információt annak a több százezerféle fehérjének az előállításához, melyek a testedet alkotják, az enzimjeidet, a szöveteidet, a szerveidet és minden mást. A DNS-ed most is másolás, illetve átolvasás és ellenőrzés alatt van, hogy kiderüljön, van-e benne hiba – és mindezt azért, hogy minden egyes új sejtedben legyen egy útmutató.

És most újra tedd fel magadnak a kérdést: „Honnan kerültek a sejtbe az utasítások?” A Repülő Spagettiszörny Evangéliuma azt mondja, hogy ennek  a „könyvnek” – a DNS-nek és a benne található információnak – a Szerzője egy nálunk magasabb rendű személy. Vajon ez a megállapítás tényleg idejétmúlt, és ellentétes a tudománnyal?

Gondold át a következőket: Az emberek még azt a múzeumot sem tudnák megépíteni, amelyről az előbbiekben szó volt. Óriási akadályokba ütköznének, ha megpróbálnák. Még nagyon keveset tudunk az emberi genomról, és arról, hogy hogyan működik. A tudósok még most sem tudják minden génről, hogy hol van, és hogy mi a funkciója. És a DNS-fonálnak csak egy kis része áll génekből. Mit mondhatunk azokról a hosszú szakaszokról, ahol nincsenek gének? Ezeket a részeket a tudósok eddig hulladék DNS-nek nevezték, nemrégiben azonban módosítottak az álláspontjukon, ugyanis elképzelhető, hogy ezek a részek szabályozzák, hogy hogyan és milyen mértékben legyenek a gének felhasználva. De még ha a tudósok képesek lennének is megépíteni a teljes DNS modelljét és a gépeket,  melyek lemásolják és átolvassák azt, vajon azt meg tudnák valósítani, hogy úgy működjön, mint az igazi?

Richard Feynman, egy híres tudós a halála előtt nem sokkal ezt írta fel egy táblára: „Ha valamit nem tudok megalkotni, azt nem is értem.” Jó hallani az őszinte alázatát, és a kijelentése a DNS-sel kapcsolatban mindenképpen igaz. A tudósok nem tudják létrehozni a DNS-t, sem a replikációs és transzkripciós gépezeteit; és nem is értik teljesen. Néhányan mégis kitartanak amellett, hogy ők tudják, hogy mindez véletlenszerű események következtében jött létre. De tényleg ezt a következtetést támasztják alá azok a tények, melyeket most megvizsgáltunk?

Néhány tanult személy szerint a bizonyítékok más irányba mutatnak. Például egy tudós, Francis Crick, akinek a közreműködésével felfedezték a DNS kettős hélixszerkezetét, belátta, hogy ez a molekula sokkal, de sokkal rendezettebb, mint hogy irányítatlan események terméke legyen. Előterjesztése szerint intelligens földönkívüliek küldhették a DNS-t a földre, hogy segítsenek beindítani az életet.

Antony Flew, egy elismert filozófus 81 éves korában elmondta, hogy hisz abban, hogy valamiféle intelligenciának is szerepet kellett játszania az élet létrejöttében. Miért változtatta meg az álláspontját? Tanulmányozta a DNS-t. Amikor arról kérdezték, hogy mi lesz, ha az új gondolatmenete nem lesz népszerű a tudósok körében, Flew állítólag ezt válaszolta: „Mit mondhatnék erre? Ez van. Az egész életemet [ez az] elv vezérelte: kövesd a bizonyítékokat, akárhova is vezetnek.”

Mit gondolsz? Hová vezetnek a bizonyítékok? Tegyük fel, hogy egy gyár központi részén találsz egy számítógépes szobát. A számítógépen egy bonyolult program fut, mely a gyár összes munkafolyamatát irányítja. De ez még semmi, mert a program folyamatosan utasításokat küld ki arról, hogy hogyan kell összeállítani és karbantartani a gépeket, ezenkívül lemásolja önmagát, és átolvassa a másolatokat. Mire következtetnél a látottakból? Arra, hogy a számítógép és a programja magától jött létre, vagy arra, hogy logikusan gondolkodó, intelligens személyek készítették őket? A bizonyítékok önmagukért beszélnek!