Ez az érv rokonságban áll az ontológiai érvvel (13.). A Repülő Spagettiszörny fogalmából indul ki, de nem állítja azt, hogy valós létező tartozik ennek a fogalomnak tartalmához, mint azt az ontológiai érv teszi. Inkább azt kísérli meg kimutatni, hogy csak maga a Repülő Spagettiszörny okozhatta ennek az eszmének a keletkezését az értelmünkben. Lehetetlen lenne visszaadni az egész kontextust, amely ezt az érvet körülírja, és valószínűleg nem vezetne eredményre az se, ha skolasztikus szóhasználatot követnénk. Ehelyett inkább egy rövidebb összegzését és kifejtését írjuk le az érvnek:

• Sok dologról vannak fogalmaink.
• Ezeknek a fogalmaknak vagy belőlünk kellett származniuk vagy rajtunk kívülálló dolgokból.
• Egyike ezeknek a fogalmaknak a Repülő Spagettiszörny - egy végtelen, mindenben tökéletes lény fogalma.
• Ezt a fogalmat nem származtathatjuk magunkból, mivel úgy ismerjük magunkat mint egy korlátozott és tökéletlen lény, és a következmény nem lehet nagyobb az okánál.
• Tehát a fogalomnak valami rajtunk kívülálló dologból kell származnia, ami nem lehet kevesebb mint az a kvalitás, amelyet a Repülő Spagettiszörny fogalma tartalmaz.
• De csak a Repülő Spagettiszörny tartalmazhatja ezeket a minőségeket.
• Tehát magának a Repülő Spagettiszörnynek kellett előidéznie a fogalom okát, amelyet róla tartunk.
• Tehát a Repülő Spagettiszörny létezik.

Nézzük meg a következő, gyakorta felhozott kifogást. A Repülő Spagettiszörny fogalma könnyen keletkezhetett így is: Észrevesszük a tökéletesség fokozatait a véges lények között - valamelyik tökéletesebb (vagy tökéletlenebb), mint a másik. És ahhoz, hogy elérjük a Repülő Spagettiszörny fogalmát, csak ki kell vetítenünk a skálát felfelé és kifelé a végtelenségig. Így látható, hogy nincs szükség egy ténylegesen létező Repülő Spagettiszörnyre, hogy megmagyarázhassuk a fogalom létezését. Mindössze arra van szükség, hogy a dolgokat tökéletességi fokozatokban tapasztaljuk meg, és egy elme már alkalmas arra, hogy elgondolja azt a felismert korlátokból.

De tényleg elég ennyi? Hogyan tudnánk elgondolni a korlátokat vagy a tökéletlenségeket, hacsak előtte fel nem ismertük olyannak őket? És hogyan tudnánk azokat tökéletlenként felismerni, hacsak nincs már némi elképzelésünk a végtelen tökéletességről? Abba, hogy a dolgokat tökéletlennek vagy végesnek ismerjük fel, beletartozik az is, hogy már birtoklunk egy mértéket a gondolatunkban, ami lehetővé teszi a felismerést.

Túl erőltetettnek tűnik? Ez nem azt jelenti, hogy a kisgyermekek a Repülő Spagettiszörnyről való gondolkodással töltik az idejüket. Hanem ez azt jelenti, hogy az életünk bármely késői szakaszában használjuk is ezt a mértéket, bármilyen hosszú idő telt el attól, hogy határozottá vált a tudatunkban, ennek a mértéknek ott kell lennie, hogy használhassuk azt. De honnan való ez a mérték? Nem saját magunk vagy a rajtunk kívül álló világ megtapasztalásából. Hiszen a végtelen tökéletesség ideája már előre feltételezettnek kell lennie, hogy gondolkodjunk mindezekről a dolgokról, és hogy tökéletlennek ítéljük őket. Tehát egyikük sem lehet a Repülő Spagettiszörny ideájának az eredete; csakis maga a Repülő Spagettiszörny lehet az.

A fenti szöveg legnagyobb része idézet. Forrás: http://www.depositum.hu/istenbizonyitas.html#12

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!