Ehhez az érvhez sokan és sokszor szoktak folyamodni. Csaknem mindannyian elismerjük, hogy ha belegondolunk a természet rendjébe és szépségébe, akkor az nagyon mélyen meg tud érinteni bennünket. De vajon ez a rend és a szépség egy értelmes terv és tudatos szándék eredménye-e? A pasztafariánusok számára a válasz igen. A megtervezettség érve megkísérli igazolni ezt a választ, valamint megmutatja, hogy miért is ez a legészszerűbb válasz. Ezt az érvet olyan gazdag változatossággal szokták megszövegezni, mint amilyen az a tapasztalat, amelyben gyökerezik.

A következő leírás ennek az érvnek csak a magját és lényegét világítja meg.

• Az univerzum elképesztő mennyiségű értelmességet mutat fel mind az általunk megfigyelt dolgok belsejében, mind abban, ahogy ezek a dolgok kapcsolatban állnak rajtuk kívülálló más dolgokkal. Ezért mondhatjuk: az a mód, ahogy léteznek és együttműködnek, egy bonyolult, gyönyörű rendet és szabályosságot mutat, amit a legközömbösebb megfigyelő is csak bámulattal tud szemlélni. Ez a norma a természetben, ugyanis az egymással együttműködő, számtalan különféle létező ugyanezt az értékes végeredményt eredményezi – pl. a test szervei életünkért és egészségünkért dolgoznak. (Lásd a 8. Érvet is).
• Ez az értelmes rend vagy a véletlen, vagy egy értelmes terv eredménye.
• Nem lehet a  véletlen.
• Tehát az univerzum egy értelmes terv eredménye.
• A terv csak értelmes létezőtől eredhet, egy tervezőtől.
• Tehát az univerzum egy értelmes Tervező eredménye.

Az első premissza egyértelműen igaz – még azok számára is, akik elutasítják, hogy magát az érvet elfogadják. Hacsak valaki nem teljesen korlátolt, akkor elfogadja, hogy pl. egyetlen protein molekula egy bámulatosan lenyűgöző rend darabja; egy sejt még inkább; és még hihetetlenebb egy szerv, mint amilyen pl. a szem, ahol elrendezett részek mérhetetlen és finom komplexitással dolgoznak számtalan más résszel együtt, hogy egyetlen bizonyos célt megvalósítsanak. De még a kémiai elemek is rendezettek, hiszen csak bizonyos módokon és bizonyos feltételek mellett kombinálhatjuk őket. A látszólagos rendetlenség pontosan a mindent átható rend és a szabályozottság miatt jelent problémát. Tehát az első premissza érvényes.

Ha ez a rend nem egy értelmes terv eredménye, akkor minek lehet még? Nyilvánvalóan csak azt mondhatjuk, hogy „csak úgy megtörtént”. Vagyis a dolgok csak úgy előadódtak „véletlenül”. Ha viszont ez az egész rend nem a vak és céltalan erők eredménye, akkor valami célnak a következménye. Egy ilyen cél csakis egy értelmes terv lehet. Így a második premissza is érvényes.

Természetesen a harmadik premissza a döntő. A nemhívők azt mondják: Az csakis véletlen lehet, s nem pedig valami terv része, hogy a tapasztalatunk univerzuma úgy létezik, ahogy van. Történetesen éppen ez lett a rendje, és a bizonyítási kötelezettség a hívőket terheli, hogy igazolják, hogy ez miért ne történhetett volna meg pusztán véletlenül.

Csakhogy ez meghátrálásnak tűnik. Ugyanis éppen a nem hívők képtelenek egy hihető alternatívát adni az értelmes terv helyett, mert a „véletlen” egyszerűen nem hihető el. Tudniillik a véletlent csakis a rend hátterének függvényében érthetjük meg. Ha azt mondjuk, hogy valami „véletlenül” történt, akkor ez annak a kifejezése, hogy valami nem úgy végződött, ahogyan vártuk, vagy pedig úgy végződött, ahogyan nem vártuk. Csakhogy az elvárás lehetetlen rend nélkül. Ha eltüntetjük a rendet, és így beszélünk a véletlenről, mint ami az egyedüli végső forrás, akkor el kell tüntetnünk az egyetlen hátteret is, ami megengedi, hogy egyáltalán értelmesen beszélhessünk magáról a véletlenről. Ahelyett, hogy a véletlent a rend hátteréből értelmeznénk, azt akarják, hogy egy emberfelettien bonyolult és mindenütt jelenlévő rendet gondoljunk el a véletlen rendszertelen és céltalan hátterében. Azt kell mondanunk, hogy ez nem csak hihetetlen, hanem lehetetlen. Következésképpen messzemenőkig ésszerűbb elfogadni a harmadik premisszát, vagyis, hogy nem lehet a véletlen műve, és innentől kezdve logikusan jutunk el ahhoz a konklúzióhoz, miszerint ez a világegyetem egy értelmes Tervező tervének az eredménye.

1. kérdés: Az evolúció darwini elmélete nem azt mutatja-e számunkra, hogy mégiscsak lehetséges az univerzumban, hogy a rend véletlen által is keletkezhet?

Válasz: Nem egészen. Ha a darwini teória meg is mutat valamit, akkor is legfeljebb annyit, hogy rendes körülmények között az egyes fajok hogyan származnak a másikból egy véletlenszerű mutáció által; valamint, hogy ezeknek a fajoknak a túlélése megmagyarázható a természetes szelekció által: néhány faj alkalmas a túlélésre a környezetében, néhány pedig nem. Viszont semmiképpen sem ad számot a mindenütt jelenvaló rendről és a természet értelmességéről. Nem is képes erre. Sokkal inkább feltételezi ezt a rendet. Hogy idézzünk egy híres mondást: „Fel kell tételeznünk azt is, hogy létezik valamiféle erő, amelyet a természetes kiválasztás vagy a legalkalmasabbak túlélése képvisel.” Ha a darwinisták a pusztán biológiai teóriájukból akarják kikövetkeztetni és fenntartani, hogy ez a körülöttünk lévő mérhetetlen rendezettség változó véletlenek eredménye, akkor valami olyant mondanának, amit soha, semmilyen empirikus bizonyítékkal nem tudnak alátámasztani; amit az empirikus tudomány sohasem tud bebizonyítani; és ami, már első ránézésre, egyszerűen minden képzeletet felülmúl.

2. kérdés: Az is lehet, hogy az univerzumnak csak ezen tartományán belül található meg ez a rend. Lehetnek más, ismeretlen részei a világnak, amelyek teljesen kaotikusak – vagy az is lehet, hogy a jövőben egy napon az egész univerzum kaotikussá válik. Erre mi a válasz?

Válasz: Hívők és hitetlenek ugyanazt az univerzumot tapasztalják. Azt, amelyet vagy megterveztek vagy nem. És ez a közös tapasztalatunk világa egy mindent átjáró rend és értelmesség világa. Ezzel a ténnyel szembe kell nézni. Mielőtt arról spekulálnánk, hogy mi lesz a jövőben, vagy, hogy mi lehet máshol a jelenben, először nyíltan el kell számolnunk azzal, ami most és itt van. Fel kell ismernünk a rend és az értelmesség rendíthetetlen kiterjedését – méghozzá óriási kiterjedését. És akkor meg kell kérdeznünk önmagunktól: Hihető-e azt feltételezni, hogy mi a káosz végtelen tengerével körülvett rend kicsi szigetén élünk – egy olyan tenger közepette, ami állandóan azzal fenyeget, hogy egy napon elnyel mindent?

Csak gondoljuk meg, hogy csak az utolsó évtizedben milyen fantasztikusan ki tudtuk terjeszteni tudásunk határait; elképesztő messzeségekbe ellátunk bolygónkon túl, és az elemek bámulatos mélységeit vizsgálhatjuk, amelyek azt felépítik. És mit tár fel horizontunk eme kitágulása? Mindig ugyanazt a dolgot: több – és nem kevesebb – értelmesség; több – és nem kevesebb – komplex és bonyolult rendet. Nem csak, hogy nincs okunk egy körülöttünk lévő káoszban hinni, hanem minden érv amellett szól, hogy nincs ilyen. Ez ellentmondana minden tapasztalatunknak – legyünk akár hívők, akár hitetlenek.

Valami hasonlót mondhatunk a jövőről is. Tudjuk, hogy mi módon viselkedtek és viselkednek a dolgok az univerzumban. És ezért, amíg valami okunk nem lesz mást gondolni, minden ok megvan arra, hogy azt higgyük, a dolgok lefutása rendes úton fog folytatódni. Semmilyen spekuláció nem érvénytelenítheti azt, amit tudunk.

Emellett nem mellékes, hogy pontosan miféle káoszt képzelhetnénk el, ami ebben a kérdésben szerepel? Hogy az okozat fogja megelőzi az okot? Vagy, hogy az ellentmondás törvénye megszűnik? Hogy nem lesz szükség néhány szükségesen létező dolognak a létezésére? Ezek a gondolatok teljesen értelmetlenek; ha csak rájuk gondolunk egyáltalán, csak elutasítani tudjuk őket mint amik teljesen lehetetlenek. El tudunk képzelni kisebb rendet? Igen. Az általunk tapasztalt rend némi átrendeződését? Igen. De totális rendetlenséget és káoszt? Ezt sohasem tekinthetjük reális lehetőségnek. Erről spekulálni teljes időpocsékolás.

3. kérdés: De mi van akkor, ha az általunk tapasztalt rend pusztán a mi elménk szüleménye? Még ha nem is tudunk elképzelni egy teljes káoszt és rendetlenséget, attól még lehet, hogy a valóságban létezik.

Válasz: Az elménk csak eszköz, amivel a valóságot megismerhetjük. Nincs más hozzáférésünk. Ha abban egyetértünk, hogy valami gondolatban nem létezhet, akkor nem mehetünk tovább és nem mondhatjuk, hogy mindazonáltal a valóságban létezik. Mivel akkor éppen arra gondolunk, amiről azt állítjuk, hogy nem tudunk gondolni.

Tegyük fel, hogy valaki azt állítja, hogy a rend csak az elménk szüleménye. Ez egy nagyon kínos helyzetbe hozza őt, ugyanis ezzel azt mondja, hogy bár a valóságra a rend és az érthetőség fogalmaival kell gondolnunk, de a dolgok valójában nem léteznek ilyen módon. Na már most, gondolkodjunk el egy kicsit, hogy mit is mondanánk ezzel: (a) a valóságra bizonyos módon kell gondolnunk, de (b) mivel azt gondoljuk, hogy a dolgok valójában nem léteznek ezen módon, tehát (c) nem kell gondolnunk a valóságra olyan módon, ahogy gondolnunk kell rá! Hajlandóak vagyunk kifizetni ezt az árat, csak azért, hogy tagadjuk, hogy az univerzum léte egy értelmes tervezést mutat fel? Nekem nem tűnik túl kifizetődőnek…

A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: http://www.depositum.hu/istenbizonyitas.html#5

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg.

Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!