Az emberiség hosszú ideje gondolkodik a végső eredet kérdésén. A kérdés óriási jelentőségű, hiszen összefügg az emberiség azon törekvésével, hogy a dolgok mélyére ásson, valamint eljusson a létezés értelméhez és céljához. Vajon igaz az, amit Richard Dawkins állít, miszerint minden egy természetes folyamatból származik, tehát „nincs tervezés, nincs cél, nincs gonosz és jó, semmi, csak vak és szánalmas közöny”? Vagy van esetleg valami, amit Dawkins nem vett észre?

Egyesek azt mondhatják: „A végső eredet kérdése olyan fontos: ne nyugodjunk addig, amíg meg nem találjuk a választ!” Mások feltehetik a kérdést: „Egyáltalán megválaszolható-e ez a kérdés? Ha nem, miért bajlódjunk vele?” Megint mások azt gondolhatják: „Nem a tudománynak kellene-e erre a kérdésre felelnie? Ha igen, miért kellene bonyolult filozófiai kérdéseken keresztül megválaszolni a kérdést?”

Egyrészt vannak olyan tudósok, mint Peter Atkins, aki szerint

Másrészről, a radikális posztmodernisták, miközben azt állítják, hogy az ilyen állítások túl vannak lihegve, ellentétes oldalra kerültek, kételkedve abban, hogy valaha is tudhatjuk ezekre a választ, vagy hogy valóban van válasz az ilyen nagy kérdésekre.

De mi az igazság? Valóban a tudomány az egyetlen, vagy a legjobb módja annak, hogy megválaszoljuk a végső eredetünk kérdését?

Tudomány és filozófia

Kétségtelen, hogy a tudományos módszer rendkívül hasznos a természeti világ működésének leírásához. A modern tudomány elmúlt évszázadokban elért sikerei azonban sokakat arra késztettek, hogy úgy lássák, a tudomány „kompetenciájának nincsenek határai”.

Stephen Hawking (1988) egyszer azt mondta, hogy a kozmológia válaszolja majd meg azt a kérdést, hogy „miért vagyunk itt és honnan jöttünk… A cél pedig nem kevesebb, mint azon univerzum teljes leírása, amelyben élünk.”

Hawking híres kinyilatkoztatása volt az is, melyben azt állította, „a filozófia halott”. Úgy gondolta, és sokan ma is úgy vélik, hogy a filozófia nem tartott lépést a tudománnyal, különösen a modern fizika fejleményeivel, így tudósok váltak a felfedezés fáklyájának hordozóivá az ismeretek, a tudás és a valóság megismerésére tett erőfeszítéseink során. Még sokan azok közül is, akik nem értenek egyet másokkal abban, hogy a tudomány ereje korlátlan, egyetértenek abban, hogy a tudományos módszer a legjobb módszer a valóság megismerésére, vagy hogy bármit, amit tudhatunk, amiről ismereteket szerezhetünk, arra tudományos módszerrel juthatunk el. Ezt a nézetet nevezik szcientizmusnak.

És míg a „tudomány” szónak sokféle jelentése van, a szcientizmus támogatói szinte kizárólag a természettudományokat jellemzik a „tudomány” fogalmával, illetve talán még a társadalomtudomány azon területeit, melynek módszertana hasonló a természettudományokéhoz. Persze a szcientizmus maga nem tudomány, tehát nem a fizika, a biológia vagy a kémia területének valamely állítása. Nem olyan, mint az, hogy E=mc², vagy „a víz képlete H2O”, vagy „a dohányzás növeli a rák kockázatát”. A szcientizmus ugyanis nem más, mint a tudományról és a valóságról alkotott filozófiai nézet.

A szcientizmus formái

A szcientizmusnak különböző formái vannak és fontos ezeket ismernünk ahhoz, hogy helyes választ adhassunk arra a kérdésre, hogy a tudomány az egyetlen, esetleg a legjobb módszer-e a végső eredetünk válaszának felfedezésére.

• Akadémiai belső szcientizmus: az a nézet, ami szerint az összes, vagy legalábbis néhány, nem-tudományos akadémiai tudományág végül a természettudományra redukálható (vagy legalábbis lefordítható).
• Metodológiai szcientizmus: az ara tett kísérlet, hogy a természettudomány módszereinek alkalmazását kiterjesszék más akadémiai tudományterületekre oly módon, hogy kizárják (vagy marginalizálják) a korábban alkalmazott, e tudományterületek szempontjából lényegi módszereket.
• Akadémiai külső szcientizmus: az a nézet, ami szerint az emberi élet minden alapvető, nem akadémiai területe, de legalábbis némelyikük a tudományra redukálható (vagy átfordítható).
• Episztemikus szcientizmus: az a nézet, ami szerint az egyetlen valóság, amelyről bármit megtudhatunk, az az, amelyhez a tudomány hozzáfér.
• Racionalista szcientizmus: az a nézet, ami szerint csak azt hihetjük el racionálisan, ami tudományosan bizonyítható, vagy ami tudományosan megismerhető.
• Ontológiai szcientizmus: az a nézet, ami szerint az egyetlen létező valóság az, amelyhez a tudomány hozzáfér.
• Axiológiai szcientizmus 1: az a nézet, ami szerint a tudomány az emberi tanulás vagy kultúra legértékesebb része, vagy a tudomány az emberi élet egyetlen igazán értékes területe. Az összes többi terület elhanyagolható értékű.
• Axiológiai szcientizmus 2: az a nézet, ami szerint a tudomány teljes mértékben képes megmagyarázni az erkölcsöt és képes felváltani a hagyományos etikát.
• Redemptív szcientizmus: az a nézet, ami szerint a tudomány önmagában elegendő az egzisztenciális kérdéseink megválaszolásához, vagy olyan világkép kialakításához, amely alapján élhetnénk az életünket.
• Átfogó szcientizmus: az a nézet, ami szerint a tudomány önmagában képes arra, hogy megoldja, és végül meg is fogja oldani az összes, vagy majdnem az összes lényeges problémánkat.

Fontos megkülönböztetni a szcientizmus ezen formáit, mert eltérőek a következményeik, és így a szcientizmus különböző formáit különböző kritikáknak kell alávetnünk.

Például az episztemikus szcientizmus és a racionalista szcientizmus csupán elfogadja azt, hogy a tudománynak vannak bizonyos gyakorlati-külső korlátai; de például nem tagadják, hogy létezhetnek olyan entitások, amelyeket a tudomány nem ismerhet meg. Az episztemikus szcientizmus és a racionalista szcientizmus tehát nem foglalja magába az ontológiai szcientizmust. Viszont az a kérdés, hogy a természettudományos módszer-e az egyetlen, esetleg a legjobb módszer a különböző igazságok felismerésére, olyan kérdés, amelyre a természettudomány nem tud válaszolni, sőt, olyan kérdés, amit filozófiai eszközökkel kell megválaszolnunk.

A szcientizmus kritikája

A szcientizmussal szembeni legerősebb kritika az, hogy a szcientizmus támogatói a tudomány határainak tágítására tett kísérlet során, az érvelésükben nemcsak tudományos, hanem filozófiai alapokra is támaszkodnak. Például az ontológiai szcientizmus, ami szerint az egyetlen létező valóság az, amelyhez a tudomány hozzáfér, feltételezi azt, hogy csak a tudomány által vizsgálható entitások léteznek, de ez az előfeltevés egy filozófiai előfeltevés, és ezt képtelen a tudomány bizonyítani, mivel a tudomány nem zárhatja ki olyan entitások létét, amelyeket természetüknél fogva, a tudományos módszerrel nem lehet kimutatni. Tekintettel arra, hogy a tudomány ezt nem tudja megtenni, nem igaz, hogy a tudomány kompetenciájának nincsenek határai.

Ezenkívül maga a tudományos módszer sem kerülheti el azt, hogy bizonyos filozófiai előfeltevésekkel éljen. Például a tudományos módszer megköveteli a filozófiai érvelések különféle formáit – például deduktív és induktív érvelést – a magyarázatai kidolgozásához. Tekintettel a filozófiai megfontolások fontosságára, nem lenne túl bölcs az a kozmológus, aki a tér-idő modelljeit úgy építené fel, hogy nem venné figyelembe az egyes modellekhez kapcsolódó filozófiai nehézségeket, mint amilyenek például a végtelen regresszióval kapcsolatos kérdések. Ráadásul a tudomány maga sem tud választ adni arra a kérdésre, hogy „miért kellene értékelnünk a tudományos eredményeket”; a válasz erre ugyanis inkább filozófiai, mint tudományos.

Kimutattuk tehát, hogy a tudomány nem határtalan. Ennek ellenére sokan továbbra is ragaszkodhatnak ahhoz a nézethez, ami szerint a tudományos módszer a legjobb módszer az igazságok felfedezésére (nevezzük ezt a nézetet „gyenge szcientizmusnak”). Az ezen nézetet vallók a filozófiára gyakran úgy tekintenek, mint ami valamiféle spekuláció, vagyis úgy, mint ahol „elégtelen bizonyítékok alapján alkotnak meg elméleteket”.

Továbbá azok, akik így gondolkodnak, azt is állítják, hogy „a filozófiához képest a tudomány sokkal hasznosabbnak bizonyul a mindennapi életünk kapcsán”. Például mikor alkotott utoljára filozófus valamilyen elméletet az energia természetére vagy a rák gyógyítására?

A tudomány és a jóslás (predikció)

Sokak szerint a tudományos módszer felsőbbrendűségét jóslásra való képessége mutatja, sőt ezen képessége áll a modern tudomány nagy sikereinek hátterében. A modern tudomány fejlődésének és eredményeinek köszönhetően a filozófia a korábbi helyzetéhez képest idejétmúltnak tűnhet.

Azonban amint a magasabb komplexitású kérdésekről van szó, a tudomány kapcsán kevésbé lesz fontos a jóslásra való képesség, sokkal inkább a jelenségek közös magyarázó keretek közötti ismertetése és egyesítése lesz a feladata. Tehát azzal, hogy egyesek olyan nagy hangsúlyt fektetnek a jóslásra, mint a tudományos kor sikerének lakmuszpróbájára, fennáll annak a kockázata, hogy kiöntik a gyermeket a fürdővízzel együtt.

Ismét meg kell jegyeznünk, hogy az a kijelentés, miszerint a „tudományos módszer a legjobb módszer az igazságok megismeréséhez” nem tudományos kijelentés, hanem egy, a valóságról tett filozófiai állítás. Továbbá az a kérdés, hogy „miért kell a tudományos jóslások erejét az igazság megismerésének fokmérőjévé tenni” egy olyan kérdés, amit nem képes megválaszolni a tudomány. Ehelyett filozófiai választ tudunk rá adni, olyat, mint például “rendkívül valószínűtlen, hogy az előre jelzett események véletlenül történtek”. A szcientisták ilyesféle érvelése maga is filozófiai természetű, és ha ragaszkodunk a szűkített tudományos szempontjaikhoz, akkor az aláássa saját filozófiai érvelésüket.

Melyik módszert válasszuk? Tudomány vagy filozófia?

Szeretném azonban tisztázni, hogy nem azt állítom, hogy a filozófia a megismeréshez vezető egyetlen út. Azt állítom ugyanis, hogy a filozófia a tudás megszerzésének tudomány melletti, vagy tudománnyal összefonódó másik útja. Hogy melyik utat választjuk: a filozófiáét vagy a tudományét, attól függ, hogy mit akarunk megtudni.

Ha az időben bekövetkező fizikai folyamatok törvényszerűségeit szeretnénk felfedezni (pl. azt, hogy hogyan viselkedik az energia, vagy azt, hogy hogyan gyógyíthatjuk meg a rákos embereket), a tudományos módszert kell alkalmaznunk. Viszont a filozófia a fogalmak, a mögöttes feltételezések és az alapelvek elemzésével, pontosításával, kritikájával és igazolásával foglalkozik (mint pl. a logika törvényei, következtetési szabályok, indukció, okság és etika), amit minden tudományág (ideértve a természettudományokat) megkövetel. E mellett a lét alapvető természetével, a létezés alapelveivel és kategóriáival, a végső magyarázatokkal és az első okokkal foglalkozik.

A tudományos kísérletek azonban nem tudják megerősíteni vagy kizárni a kezdet nélküli és időtlen első ok létét, mivel a tudományos módszerrel csak az időben bekövetkező folyamatokat tudjuk vizsgálni. Azonban, ha létezik egy első ok, akkor azt filozófiai úton tudjuk vizsgálni és igazolni.

A fogalmi elemzés kapcsán viszont hangsúlyozni kell, hogy ezek a fogalmi kérdések alapvető fontosságúak, és minden tudásunk alapját képezik, beleértve a tudományos ismereteket is. Például tegyük fel, hogy egy tudós nem határozza meg gondosan és pontosan a tudományos hipotézisében szereplő fogalmakat. Ebben az esetben kérdéses, hogy tudja-e egyáltalán mit tesztel, vagy milyen kísérletet végez. Érdekes megfigyelni azt, hogy számos filozófiát lenéző tudós durva fogalmi hibákat követett el, például a „semmi” fogalmával kapcsolatban. Számos tudós hangoztatja, hogy az univerzum létrejöhetett önmagától a „semmiből”, viszont amikor kifejtik ezen nézetüket, világossá lesz, hogy a „semmi” alatt a vákuumot értik, ami viszont nem „semmi”. Ezen fogalmi zavaraikat elkerülhették volna, ha publikációjuk előtt reflektívebb filozófiai elemzést folytattak volna nézeteikről.

A szcientizmus képviselői nem tagadják meg a tudományhoz szükséges érvelési alapelveket (pl. a logikai törvényeket). Úgy tűnik azonban, hogy sokszor elfelejtik, hogy ezek az elvek, valamint igazolásuk filozófiai természetűek. Annak ellenére, hogy a filozófia önmagában nem segített felfedezni pl. az energia működését, biztosította azokat a tudomány által elvárt elveket, amik ezeknek a felfedezéséhez szükségesek voltak.

Míg a szcientizmus hívei szeretik azt a kérdést feltenni, hogy: „Mit adott számunkra a filozófia, ami összehasonlítható a tudomány eredményeivel?” visszavághatunk nekik azzal, hogy a filozófia megadta nekünk azokat az alapelveket, amelyek lehetővé tették a tudomány művelését.

A filozófiai érvek határai

A filozófiai érvekkel szembeni szkepticizmus gyakran azon az előfeltevésen alapul, hogy ezek az érvek csupán a „józan ész” és a „mindennapi intuíciók” alapján állnak meg, melyekről az utóbbi évtizedek tudományos története kimutatta, hogy erősen megbízhatatlanok. Például, míg a „józan ész” azt diktálja, hogy lehetetlen, hogy valami egyszerre legyen részecske és hullám, a kvantumfizika megmutatta, hogy létezhet ilyen. Ezeket a példákat sokan úgy veszik, mint amik a tudomány, „józan ész” és a „mindennapi intuíciók” feletti diadalát jelzik.

Sokszor arra figyelmeztetnek a szkeptikusok, hogy legyünk óvatosak abban, hogy filozófiai érvek alapján próbáljuk megérteni a valóságot, legalábbis a mindennapi tapasztalatainkat messze meghaladó szinten. És, teszik hozzá, kevés olyan dolog áll annyira távol a mindennapi tapasztalatainktól, mint a végső eredet kérdése. Például a logika, az idő és az oksági összefüggésekhez kapcsolódó fogalmaink az idő kezdetére nézve teljesen összeomolhatnak.

Azon figyelmeztetés, miszerint óvatosan járjunk el olyan kérdések megvitatásakor, amelyek messze meghaladják a mindennapi tapasztalatainkat, jó meglátás. Mindazonáltal meg kell különböztetnünk a „józan észt” és a „mindennapi intuíciókat” az érvelés filozófiai alapelveitől, például a deduktív és az induktív érvelés különböző formáitól, amelyek a tudományos elméletek alapjait képezik, beleértve például az általános relativitáselméletet. A hullám – részecske kettősség tekintetében, bár ez minden bizonnyal „furcsa”, el lehet képzelni egy olyan entitást, amely nem hullám vagy részecske tulajdonságú, de amely bizonyos körülmények között hullámként, más körülmények között pedig részecskeként viselkedhet.

Ezen túlmenően, a kvantumfizika látszólagos logikai törvényeinek megsértése inkább operatív módon, mint ontológiailag értelmezhető. Vagyis a logika törvényeinek nyilvánvaló megsértése pusztán a megfigyelhető mérési eredmények szintjén érthető meg, nem pedig a kvantumrendszer valódi mögöttes, nem megfigyelt tulajdonságainak tükröződése. A megfigyelhető kvantumjelenségek magyarázatának ugyanis különböző módjai vannak, és ezek közül néhány, mint például a vezető-hullám elmélet, tökéletesen összhangban van a logika törvényeivel.

Másrészt a logika törvényeinek ontológiai megsértése nem létezhet. Vegyünk például egy „alaktalan kockát”: az „alak nélküli” és a „kocka” kifejezések ellentmondanak egymásnak. Ez azt szemlélteti, hogy a logika törvényei szükségszerűen igazak; még a mindennapi tapasztalatainkat messze meghaladó szintekre is igazak, például az idő kezdetére – tehát az idő kezdetekor, vagy „az előtt” sem lehet igaz az, hogy létezhet alaktalan kocka. Ezen logikai törvényeket felhasználva különféle érvek arra a következtetésre juttatnak bennünket, hogy létezik az Univerzum ok nélküli, kezdet nélküli, időtlen első oka.

Összefoglalva, a fent említett kvantumfizikai példák nem igazolták, hogy a gondolkodásunk filozófiai alapelvei kapcsán a napi tapasztalatainkon messze túlmutató szinteken semmiféle megértésünk nem lehet a valóságról. Éppen ellenkezőleg, a fenti vita azt jelzi, hogy ezeken a szinteken is megérthetjük a valóság bizonyos aspektusait, felhasználva ezeket a filozófiai elveket, amelyeken például a tudományos elméletek (beleértve a kvantumfizikát és az általános relativitáselméletet is) alapulnak.

Mi ad biztosabb ismereteket: a filozófia vagy a tudomány?

Bár sokaknak első hallásra meglepő lehet, a filozófiai érvelés olyan ismereteket is eredményezhet, amelyekben episztemikusan biztosabbak lehetünk, mint a tudomány következtetéseiben. Például az a tudás, amelyben bármely személy episztemikusan a legbiztosabb lehet, az a saját létezése, amelyet észszerű módon nem tagadhat, ahhoz ugyanis, hogy valaki tagadhassa saját létét, fel kell vállalnia a saját létét a tagadás folyamata során. Ez az érvelés filozófiai természetű, és a tudományos felfedezések sosem fogják tudni megdönteni.

Másrészt a tudomány következtetései nem rendelkeznek ilyen fajta episztemikus bizonyossággal. Számos tudományos nézet ugyanis változik, és számos tudományos elmélet hiányos. Például a tudósoknak még ki kell deríteniük, hogy mi a kapcsolat a kvantummechanika és a relativitáselmélet között. Ez ezeknek az elméleteknek a hiányosságait jelzi. Az is nagyon valószínű, hogy ezeknek az elméleteknek egyes aspektusait meg fogják dönteni egyes jövőbeni felfedezések, illetve, hogy jelentős kiigazításokra lesz majd a jövőben szükség velük kapcsolatban.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tudjuk megítélni, hogy mely tudományos elmélet valószínűbb vagy észszerűbb, mint mások, de azt sugallja, hogy a tudomány soha nem tudja elérni azt a fajta episztemikus bizonyosságot, amit viszont a filozófiai érvelés képes elérni.

Egy szélsőséges példát véve, logikailag lehetséges, hogy a tudományos megfigyelések (ideértve a jósolt megfigyeléseket is) mind hallucinációk, amelyeket egy idegen démon okoz bennünk. Persze mondhatja valaki, hogy nincs bizonyíték egy ilyen hatalommal rendelkező démon létezésére, és azt állíthatná, hogy egy ilyen démon léte igen valószínűtlen. Ezt viszont nem tudhatjuk olyan bizonyossággal, mint például azt, hogy nem létezhetnek logikailag önellentmondásos entitások, mint pl. egy alaktalan kocka, ami egyetlen lehetséges világban sem lehet jelen. Nem kell megfigyelni vagy tudományosan tesztelni az összes lehetséges univerzumot ahhoz, hogy megtudjuk, hogy alaktalan kockák nem léteznek és nem is létezhetnek egyetlen univerzumban sem. Elég azt tudni, hogy az „alaktalan” és a „kocka” fogalmak kioltják egymást. Ez az érvelés filozófiai jellegű, és a tudomány jövőbeli felfedezései sem tudják majd megdönteni.

Az előbbi vita azt jelzi, hogy a filozófiai érvelés képes olyan ismereteket biztosítani számunkra, amelyekben episztemikusan biztosabbak lehetünk, mint a tudomány következtetéseiben.

Befejezés

És ahogyan filozófiailag tudunk érvelni amellett, és tudjuk igazolni azt, hogy lehetetlen, hogy létezzenek „alaktalan kockák”, ugyanúgy filozofikusan tudunk érvelni amellett, és tudjuk igazolni azt, hogy az események végtelen regressziója lehetetlen, és hogy létezik egy kezdet nélküli első ok: a Repülő Spagettiszörny.

A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: http://kalvinistaapologetika.hu/kizarolag-a-tudomany-kepes-valaszt-adni-az-univerzum-eredetere-tudomany-filozofia-kozmosz/

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!