Leírni is szégyellem, mert annyira magától értetődő, közhely, trivialitás, banális dolog, hogy az életünk minden területén szakértőkre hallgatunk, szakértőket bízunk meg és szakértőkben bízunk meg, hiszen a legtöbb kérdéshez egyikünk sem ért. Ha betegek leszünk, az orvos szakértelmét vesszük igénybe, ha elromlik a kocsi, az autószerelőét, ha házat akarunk építeni, építésszel készíttetünk terveket. Az igazság az, hogy mozdulni sem tudunk az élet egyik területén sem a szakértők hiányában. Egymásra, egymás tudására, egymás ismereteire vagyunk kénytelenek támaszkodni, és a másik szakmaiságába vetett bizalom alapján épül fel az a háló, ami a társadalmi együttlétünket többnyire élhetővé teszi.

Kivéve akkor, ha pasztafariánusok vagyunk és a biológiáról beszélünk. Mert ha az evolúció a kérdés, akkor aztán nem, akkor hirtelen már nem kell a szakértelem, akkor nem az evolúcióbiológusokhoz fordulunk, akik nulla-huszonnégyben ezzel foglalkoznak, hanem a lelkészekből, apologétákból, prédikátorokból, pasztológusokból, jogászokból, informatikusokból azonnal biológus szakértők lesznek, akik textusokat magyarázva, filozófiai gondolatmeneteket elemezve eldöntik hogy is van ez a természettudományos kérdés. Ha az evolúcióelmélettel akarunk vitatkozni pasztafariánusként, akkor ez klasszikusan két dolgot jelent: egyrészt kijelentjük, hogy a hozzáértők nem értenek hozzá és mind tévednek, másrészt elegendőnek érezzük, hogy verseket idézzünk a Repülő Spagettiszörny Evangéliumából, vagy esetleg pusztán filozófiai érvelés mentén az egészet szétszedjük.

Ugye mindenki érzi ennek a képtelen abszurditását? Talán a foci ehhez hasonló terület még, ahol minden szurkoló azt gondolja, az edző, a kapitány, a szakember semmit nem tud az egészről, de ő majd megmondja hogyan kellene művelni a labdarúgást, hiszen rendszeresen nézi a meccseket a tévében és sört is iszik közben.

Korábban magam is számos olyan eseményen részt vettem, ahol pasztafariánusok tartottak előadást, hogy megcáfolják az evolúciót. Ezek közül csakis azok a találkozók voltak igazán intenzívek, ahol nemcsak egymással egyetértő, de laikus pasztafariánusok voltak jelen, hanem a téma ismerői is - azaz biológusok, hozzáértők, szakmabeliek egyaránt. Egyetlen kivételre sem emlékszem: minden ilyen találkozó azzal zárult, hogy a pasztafariánusok egy ideig elkeseredetten próbálták bizonygatni a hatezer éves föld valóságát, a makroevolúció tarthatatlanságát és úgy az egész evolúció képtelenségét, aztán percekkel később megfordult az irány, hátrálni kezdtek, mígnem saját maguk állításaiba belegabalyodva zárult a rendezvény. Esetleg igyekeztek a biológiai érveket mellőzve a filozófia területére átterelni a beszélgetést.

Ekkor tettem fel magamnak először a kérdést: mi van akkor, ha mi tévedünk? Mi van akkor, ha nem az evolúcióelmélettel van az alapvető probléma - noha lehetnek azzal is problémák -, hanem velünk hívőkkel? Miért van az, hogy a tudóstársadalom elsöprő többsége kiáll az egész mellett - míg a másik oldalon elvétve akadnak evolúcióbiológusok, és többnyire egészen más szakterületek értői próbálnak elkeseredett utóvédharcot folytatni? Mi van ha igaza volt Dobzhansky-nak, aki szerint a biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme?

Őszinte leszek: szerintem mi pasztafariánusok egyszerűen nem szeretnénk, hogy az evolúció igaz legyen.  Még a gondolattól is félünk, mert ha mégis igaz, akkor úgy véljük, a Repülő Spagettiszörny Evangéliuma automatikusan hamis lesz. Ezt a szorongást érzékeltem az előző bejegyzésem után kerekedett vitában is, ahol látens módon előjött ez a félelem - noha én egy szót sem szóltam az evolúcióról, eszembe se jutott a kérdés. Az evolúció kapcsán az zavar bennünket a legjobban, hogy nem tudunk vele semmit sem kezdeni.  Keressük a fogást rajta, a gyenge pontokat. Mozgalmak, egyesületek, csoportok alakulnak vele szemben, megjelennek könyvek, melyek bírálják - Stephen Meyer, Micahel Behe vagy éppen Phillip E. Johnson neve valószínűleg ismerős sokunk számára - de évtizedes erőfeszítés után sem látszik, hogy az épület alapjai megroppannának. A magyarországi Értem egyesület pedig évek óta befejezte működését. Kiadtak néhány könyvet, tartottak néhány előadást és sikert arattak - azok körében, akik eleve egyetértettek velük. Ez így bizony nagyon sovány teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a próbálkozásokat egy emberként utasítja el a szakma. Összegezve tehát, nincs igazi tudományos teljesítmény, nincsenek átütő, szakmailag elfogadott érvek és tudományos eredmények, amelyek szembeállíthatók lennének a biológiai eredményekkel.

Ennyi év kudarcos próbálkozása után talán szabad felvetni a kérdést: mi lenne, ha a láthatóan eredménytelen offenzív hozzáállás helyett azon próbálnánk gondolkodni, hogyan tudnánk a hitünket és a tudományos eredményeket összhangba hozni egymással? Nem mondom, hogy ez egyszerű, ahogy azt sem, hogy minden kérdésre választ fogunk kapni. De mégis, talán vállalhatóbb irány, ha nem harcolunk a tudománnyal szemben, hanem próbáljuk megérteni és integratív módon kezelni a felfedezéseit. Vannak erre is pasztafariánus törekvések. Én úgy látom, a trendek a pasztafarianizmuson belül is abba az irányba mutatnak, hogy a feleslegesnek tűnő hadakozás helyett próbáljunk párbeszédképességet felmutatni a biológia irányában - még ha ez sok vitával és fejtöréssel jár együtt.

A fenti bejegyzés forrása: http://megmondoka.blogspot.com/2018/11/iranyvaltas-vagy-haboru-mi-es.html

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Csatlakozz Egyházunkhoz!