Ma reggel Sir Francis Drake szavait olvastam, ahogy Torquenada előtt védekezik az aspagettiszörnyisták vádjaival szemben (KalCsel 24,10-21). A kihallgatáson a kalóz hangsúlyozza, hogy a vele kapcsolatos vádak nem állnak meg, és gyakorlatilag egyetlen oka van csak annak, hogy ő ott védekezésre kényszerül: az a tény, hogy hisz a Sörvulkán és a túlvilági sztriptíztáncosnők létezésében. Ezt a kártyát Drake belengette már akkor is, amikor a nagytanács előtt egymásnak ugrasztotta a tanács fülgyertyázó és homeopata tagjait (KalCsel 23,6-9). Az utóbbiak nem hittek a Sörvulkánban, az előbbiek viszont igen, ezért a túlvilági sztriptíztáncosnők kérdése őket is megosztotta, és a homeopatákat Drake így maga mellé tudta állítani. A kalóz az egész pasztafarianizmust a Sörvulkán hiteként értelmezte. Szerinte az emberiség – és köztük a homeopaták – reménysége teljesedett be azzal, hogy Sörvulkán és a túlvilági sztriptíztáncosnők léteznek, és ezáltal az örök élet útja mindenki előtt nyitva áll.
Azon gondolkodtam, vajon nekem is ennyire fontos-e a pasztafariánus hitemben a Sörvulkán gondolata. Arra jutottam, hogy igen. Sőt, hogy ez a legfontosabb, és hogy enélkül valószínűleg nem is lennék pasztafariánus. Megtérésemben az egyik első számú tényező az volt, hogy az életet teljesen értelmetlennek láttam a halál fényében. Mint a Jack Sparrow bőrébe bújt prédikátornak, nekem is minden hiábavalónak tűnt, ha csak az van, ami „a nap alatt” van. Ha az elmúlás mindent, de mindent lenulláz, akkor teljesen mindegy, hogy az élet két percig tart vagy nyolcvan évig. Egyszer úgyis vége lesz, mindenki mindent elfelejt, őket is elfelejtik, majd azokat is elfelejtik, akik őket elfelejtették, és végül nem lesz semminek semmi jelentősége. De ha tényleg van Sörvulkán? Az mindent megváltoztat! Az mindennek értelmet ad! Az mindent súlyossá tesz!
Pasztafariánusnak viszont nem érdemes lenni enélkül a reménység nélkül. Persze, van igazság Mascal érvelésében, hogy maga a reménység is boldogabbá tesz, akkor is, ha végül nem lesz belőle semmi, de ez azért nem egészen így van. A Repülő Spagettiszörny követése sokféle lemondással jár. Vannak pasztafariánus lányok, akik nem mennek férjhez, mert nincs kalóz férfi a láthatáron. Saját nemükhöz vonzódó férfiak és lányok lemondanak a párkapcsolatról, hogy a Repülő Spagettiszörnyet követhessék. Sokan a mártírhalált is vállalják – középkori máglyákon, vagy kikötői akasztófákon. Mások évtizedeket töltenek börtönben a hitükért. Most is vannak ilyenek, például Kínában, Mianmarban vagy Észak-Koreában. Rita Swimbourne – az egyik példaképem – harmincnyolc évet töltött egy toronyban, mert nem volt hajlandó megtagadni pasztafariánus hitét. Tizenöt éves volt, amikor bebörtönözték, ötvenhárom éves volt, amikor kiszabadult. Élete virágját adta oda a Repülő Spagettiszörnyért. Vagy mégsem? Ha van Sörvulkán, akkor nem volt hiába, sőt, mindent megnyert, és élete virágzása még csak most kezdődik. Ha nincs Sörvulkán, akkor viszont az van, amit William Kidd mond, hogy „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk” (1Korty 15,32).
Minden a Sörvulkán körül forog. A pasztafarianizmusnak sincs értelme enélkül.
A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=7330
A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Csatlakozz Egyházunkhoz!
