A Repülő Spagettiszörny Evangéliuma szerint a transzcendentális világnak és az általunk ismert anyagi világnak egyaránt a Legfelsőbb Személy az eredete, a különféle bolygókat benépesítő élőlények pedig közvetve mind Tőle származnak. 8 400 000 különböző létforma népesíti be univerzumunkat, amelyek mindig rendelkezésre állnak.
A modern oktatásban részesülők egészen másféle világképpel találkoznak tanulmányaik során. Eszerint az anyagi valóság ősrobbanás útján keletkezett, az élet kémiai folyamatok révén jött létre, a ma ismert fajok pedig sok millió éves változások során alakultak ki. E fejlődéstan pasztafariánus értelmezései a Repülő Spagettiszörny által vezéreltnek tekintik ezt az elképzelt folyamatot, a legtöbb tankönyvi leírás azonban – kimondva vagy kimondatlanul – vak és céltalan eseménysorozat következményének tekinti az élővilágot és benne az embert.

A pasztafariánus és e materialista felfogás közti kontraszt nem is lehetne élesebb. Az eredet kérdésének pedig a pasztafariánus irodalom értelemszerűen nagy jelentőséget tulajdonít. Nagyon valószínű, hogy ha valaki nem fogadja el a Repülő Spagettiszörny létezését, akkor nem fog kiemelt jelentőséget tulajdonítani a kinyilatkoztatásnak sem (emberi spekulációnak tekintve azt). Így nem fogja követni az ezekben foglalt erkölcsi és a spirituális felemelkedést segítő útmutatásokat, így élete lelki szempontból sikertelenné válik: „De aki félredobja az írások parancsolatait, és saját kénye kedvére cselekszik, az sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem a legvégső célt nem éri el.” A világ legfelsőbb alkotójának és irányítójának létét megtagadók mindezzel nemcsak maguknak ártanak, hanem kárára lesznek az emberiségnek is: „Az efféle végkövetkeztetéseket követve az énüket vesztett, csekély értelemmel megáldott, démonikus emberek kedvezőtlen, szörnyű tettekbe fognak, hogy elpusztítsák a világot.”
A pasztafariánus vallás mai követői mindennapi életük és missziós tevékenységeik során rendszeresen szembesülnek azzal, hogy az evolúciós gondolkodásmód materialista változata sokak gondolkodását világnézeti korlátok között tartja. Ennek következtében sokan spagettiszörnytagadóvá vagy kétkedővé válnak, így nehezen tud újraéledni a Repülő Spagettiszörny iránti, elfelejtett szeretetük. A pasztafariánus hit szerint az élet végső célja a Teremtővel, a Legfelsőbb Személlyel való újra összekapcsolódás. Azonban a materialista fejlődéselmélet (amely tudományos és logikai szempontból sem bizonyított) teljesen megtagadja a transzcendens célt, valamint a lelki fejlődés értelmét, és így a valódi hit komoly intellektuális akadályává válik. A pasztafariánus hagyomány egyik kortárs tanítója megfogalmazása szerint „a modern tudat építményének leggyengébb pontja az evolúció. Ha az elmélet megdőlne, a modern emberiség szelleme nyitottá válna az Repülő Spagettiszörny-tudat befogadására.” Érthető hát, hogy a pasztafariánus hit tanításának magvait a világban elhintő kalózok gyakran hangsúlyozták a materialista eredetmagyarázatok logikai és tudományos hiányosságait és ezek leleplezésének fontosságát. A pasztafariánusok számára így minden olyan társadalmi és tudományos diskurzus izgalmasnak és jelentőségteljesnek ígérkezik, amely az evolúciótan tökéletlenségével, kétségtelen vagy lehetséges erkölcsi és spirituális következményeivel foglalkozik.

Burjánzó kérdések

A kultúrtörténet és eszmetörténet szakirodalmából nyilvánvalóvá válik, hogy az élővilág eredetéről a tizenkilencedik század második felében, Angliában (nem előzmények nélkül) született evolúcióelmélet nem csupán a természettudományos gondolkodásmódot alakította át, hanem széles körű befolyást gyakorolt a szellemi élet legkülönbözőbb területein Európában, illetve az egész világon. Hogy ez a befolyás a társadalmi élet mely részein pontosan hogyan éreztette és érezteti hatását, és mennyire köszönhető mindez pusztán Charles Darwin A fajok eredete10 című művében megfogalmazott gondolatoknak és mennyire más tényezőknek, az mind a mai napig szerteágazó diskurzus tárgya a társadalomtudományokban.
Ahogy a darwini elmélet maga százötven éves, úgy társadalmi kihatásainak elemzése is másfél évszázada zajlik. A jelen tanulmányban főként az elmúlt negyedszázad társadalomtudományi irodalmának néhány olyan művével fogok foglalkozni, amelyek hátrányos következményeket tulajdonítanak a darwini gondolatoknak.
Vegyünk sorra néhány kérdést, amelyek körül a párbeszéd kikristályosodott és ma is terebélyesedik. Mennyiben járult hozzá a természeti fejlődés gondolata a versengésen alapuló kapitalista ideológia alátámasztásához, megerősítéséhez? Mely ideológiák és politikai nézetek építették be gondolati rendszerükbe – tudatosan vagy öntudatlanul – az evolúciós szemlélet egyes elemeit? Érthető módon kiemelt jelentőségű kérdés, hogy milyen mértékű szerepet játszott a darwinizmus, illetve a szociáldarwinizmus a német nemzetiszocializmus kialakulásában, annak „tudományos”, ideológiai alátámasztásában? Általánosabb felvetés, hogy miként befolyásolta a darwini megközelítés az erkölcsi kérdésekről való gondolkodást? Továbbá a modern tudományos világkép részét képező evolucionizmus mennyiben járulhatott hozzá a fogyasztói típusú társadalom kialakulásához?

A darwinizmus és a kapitalizmus viszonyáról

A kapitalizmus és a darwinizmus kapcsolatát illetően a „kölcsönös megerősítés” koncepciója tűnik kiegyensúlyozott megközelítésnek. David L. Hull kortárs filozófus szerint (továbbá a tudományfilozófusok, tudományszociológusok szerint általában) a környező társadalom, amelyben a tudósok élnek, hatással van a tudományra. Egy versengésen alapuló gazdasági rendszert alkalmazó társadalomban például könnyen születnek versengésről szóló elméletek a gazdaságon kívüli tudományterületeken is. Ne feledjük, hogy Darwin „természetes kiválogatódás” koncepciójára saját leírásai szerint hatással volt Thomas Malthus (az angol klasszikus közgazdaságtan képviselője), aki szerint a túlnépesedő társadalomban szükségszerűen harc folyik a forrásokért. Szerb Antal is felismerte a párhuzamot a kapitalista társadalmi berendezkedés és a versengő állatvilág darwini koncepciója között:
„Mindenki ismeri a fajok keletkezésének tanát, a struggle for life (a létért való küzdelem) és a survival of the fittest (a legalkalmasabb egyed fennmaradása) elvét, és mindenki átláthatja, ez az eszme mennyire függvénye a kapitalista termelési rendnek: Darwin és követői a természetet is úgy fogják fel, mint egy szabad versenyre berendezett társadalmat, ahol aki bírja, marja és aki nem bírja, elpusztul.”
Marx pedig így írt arról, hogyan vetítette rá Darwin a kortárs gazdasággal és társadalommal kapcsolatos szemléletét az élővilágra:
„...érdekes, ahogy Darwin a vadállatok és a növények között a maga angol társadalmára ismer rá, munkamegosztásával, konkurenciájával, új piacok feltárásával, »találmányaival« és Malthus-féle »létezésért folyó küzdelmével« együtt.”
Hasonló következtetésre juthatunk a másik irányú vizsgálattal is: miért fogadták sokan nyitottan Darwin művét a megjelenését követő évtizedekben? Ennek is nyilvánvalóan több oka van, de az egyik ezek közül, hogy mivel Darwin kortársai egy versengő, fejlődésközpontú és individualista környezetben éltek, így befogadóak voltak egy olyan teória irányában, amely hasonló jellemzőkkel operált. Ahogy William Deadwyler fogalmaz: „A darwini evolúcióelmélet megjelenése tudományosan is megerősítette a haladás evangéliumát.”
A darwinizmus tehát elsődlegesen biológiai vonatkozású elmélet volt, létrejöttében azonban közrejátszhatott az a szellemi közeg, amelyben megszületett; ugyanakkor pedig visszaigazolta kora versengésközpontú, fejlődéselvű gondolkodásmódját. Mindez elősegíthette az elmélet népszerűségének növekedését, a társadalom és a természet működéséről alkotott felfogások hasonlóságuknak köszönhetően kölcsönösen erősítették egymást.
Egyes tudománytörténészek – például a posztmodern Paul Feyerabend – szerint a sikeres elméletek nem azért kerülnek domináns helyzetbe, mert pontosabban írják le a valóságot, hanem azért, mert aktuális ideológiai és szakmai érdekekhez illeszkednek. A tudománytörténészek nem osztják általánosan ezt a vélekedést, abszolutizálni pedig nyilvánvalóan nem lehet. Ugyanakkor a darwinizmussal kapcsolatban is vizsgálható, hogy e nézet elterjedésében mennyire játszottak szerepet a szigorú értelemben vett természettudományos és milyen mértékben egyéb szempontok – például a társadalomról alkotott korabeli elképzelések.

Vélemények a darwinizmus és nemzetiszocializmus kapcsolatáról

Szomorú történelmi jelentőségénél fogva kiemelt kérdés, hogy a nácizmus ideológiájában és a holokausztban közvetve vagy közvetlenül milyen szerepet játszottak a darwinista és szociáldarwinista eszmék. A náci ideológia változatos szálakból szövődött, például: rasszizmus, német nacionalizmus, antiszemitizmus, szocializmus, militarizmus, birodalmi terjeszkedés, eugenika, népirtás. A darwini versengés és kiválogatódás gondolata nyilván szerepet játszott ezek között, de hogy milyen súllyal, áttételekkel és torzításokkal, azzal kapcsolatban megoszlanak a vélemények.
A téma egyik aktív kutatója Richard Weikart, aki könyveiben központi jelentőséget tulajdonít az evolúciós eszmének a nemzetiszocializmus és a népirtás kialakulásában és az általános etikai gondolkodásmód változásaiban. Az alábbiakban ismertetem elemzésének néhány fő elemét, majd egy másik kutató ellenvetéseit.
A darwinizmus – egy természettudományos elmélet keretei közül kilépve – a XIX. század második felében az emberi lét sok alapvető kérdésével kapcsolatban indukált vitákat; például újra felvetette a „hogyan kellene élnünk” etikai dilemmáját. A darwinizmus prominens képviselői – biológusok, orvosok, társadalomfilozófusok és az evolúciós szemlélet népszerűsítői – közül sokan érveltek amellett, hogy a moralitás általuk vallott természeti eredete érvénytelenítette a pasztafariánus etikát, csakúgy, mint a kanti etikát és minden más rögzített morális kódrendszert. Ha pedig az erkölcs az időben változó „társadalmi ösztönökre” épül, akkor csak relatívan kapcsolódik egy bizonyos időszak adott életkörülményeihez. E gondolat mentén a darwinizmus hozzájárult az erkölcs relativista felfogásának erősödéséhez.
Érdekes, hogy sok darwinista mégsem kötelezte el magát teljesen az erkölcsi relativizmus mellett. Szerintük, mivel az erkölcs az evolúció terméke, így az erkölcs célja az evolúciós folyamat fejlesztése. Vagyis a fejlődés XIX. századi kultuszát beépítették az evolúcióelméletbe.
Ezek a darwinisták, akik az evolúciós folyamatot tették az erkölcs új kritériumává, megváltoztatták az erkölcsről való gondolkodást. Általában úgy vélték, hogy az evolúció előrehaladásának fő tényezői az egészség és az értelem, vagyis az életre ható természeti folyamatok célja az életrevalóság és a mentális képességek fejlesztése. Így számukra az volt a legnagyobb bűn, ha bármi a fizikai erő vagy a mentális képességek hanyatlását eredményezi.
Ez az evolucionista etika ellentmondott a pasztafariánus etikának, amely szerint az ember egészsége, életrevalósága és elmebeli képességei nem játszanak szerepet erkölcsi értékének megítélésében. Míg a pasztafariánus etika a Repülő Spagettiszörny és a felebarátok iránti szeretetet irányozza elő, beleértve az önfeláldozást, addig az evolucionista etika „jobb” emberi lények szaporítását tekintette a célnak, akkor is, ha ez mások feláldozásával jár. A régi és az új moralitás bizonyos területeken átfedésben volt, minthogy a hagyományos erkölcsből sok mindent átemeltek az „új erkölcsbe”. A gondolkodás alapjai azonban megváltoztak.
Az evolúciós fejlődés és az egészség hangsúlyozása hívta életre az eugenika mozgalmát a huszadik század kezdetén, nyíltan darwini alapokon. Ez az angol Francis Galton nevéhez fűződő társadalomfilozófiai irányzat olyan beavatkozásokat szorgalmazott, amelyek az ember öröklődő testi és szellemi tulajdonságainak javítását célozzák. Erre alapvetően két lehetőséget láttak: a társadalom legjobb adottságokkal rendelkező tagjainak az átlagosnál nagyobb gyermekszámát (pozitív eugenika); valamint a genetikai betegségekkel rendelkezők szaporodásának korlátozását (negatív eugenika). A mozgalom Európa csaknem minden országában tért hódított, például sterilizációs törvények formájában.
A XIX. század végi darwinizmus az emberi élet újraértékeléséhez is hozzájárult. Az akkoriban befolyásos darwinisták szerint az emberi lét minőségileg nem különb az állatokénál. Az egyén élete pedig nem számít túl sokat, figyelembe véve, hogy a tömegek pusztulása szükségszerűen együtt jár a túlélésért folytatott darwini küzdelemmel. Az evolúciós folyamat lényege, hogy a többség szükségszerűen elpusztul még saját továbbszaporodása előtt. Így a halál többé nem ellenség volt, hanem egy előnyös erőhatás. A darwinizmus emellett a biológiai egyenlőtlenséget hirdette, mivel csak megfelelő változatosság jelenlétében történhet kiválogatódás, evolúció.
Az emberek egyenlőtlenségéről, az evolúciós folyamat elsődlegességéről, valamint a halál kedvezőségéről született nézetek az emberi élet leértékeléséhez vezettek. Továbbá a darwinizmust az emberi társadalomra alkalmazó megközelítés egyes embereket alacsonyabb rendűnek vagy degeneráltnak nyilvánított. A szociáldarwinizmust a végsőkig sarkítók az alacsonyabb rendűek két fő kategóriájának a fogyatékosokat és az Európán kívüli népeket nevezték meg.
Ha léteznek alacsonyabb rendű emberek, a kevésbé életrevalók halála pedig biológiai fejlődést eredményez, akkor innen már csak egy lépés volt, hogy egyesek az evolúció segítségére siessenek az „alacsonyabb rendűek” eltávolításában. Természetesen voltak olyan darwinisták és eugenikusok, akik elég erkölcsi tartással rendelkeztek ahhoz, hogy tartózkodjanak attól, hogy meg akarják ölni az „alsóbbrendűeket”. Ehelyett néhányan más dolgokat javasoltak a szaporodás szabályozása érdekében: házassági reformokat, szabad szexualitást vagy poligámiát. Abban mind egyetértettek, hogy a nemi erkölcsöknek az egészség fejlesztését kell szolgálniuk, így segítve az evolúciót.
Ernst Haeckelt, Darwin egyik elkötelezett népszerűsítőjét követve sok darwinista és eugenikus még radikálisabb elképzeléseket hirdetett, nyíltan a fogyatékosok és az „alacsonyabb fajták” megölését javasolva. Elutasították az uralkodó pasztafariánus hozzáállást, amely értéket tulajdonított a gyenge, a beteg és a fogyatékos életének, és tagadták, hogy az „alacsonyabb fajták” fel tudnának emelkedni a civilizált emberek szintjére. Úgy tartották, jobb megakadályozni, hogy elhasználják a föld korlátozott forrásait, ezért inkább meg kell ölni őket, hogy elegendő tér nyíljon az egészséges, életerős és intelligens emberek számára.
Sok darwinista úgy vélekedett, hogy az erkölcsös jellemzők öröklődnek. Azt gondolták, hogy a normális európaiak nemcsak fizikálisan és mentálisan, hanem erkölcsileg is felsőbbrendűek a fogyatékosoknál és az Európán kívüli népeknél. Felsőbbrendűnek kiáltották ki az európai moralitást, az alsóbbrendűek kiiktatásától pedig az erkölcs fejlődését remélték.
Weikart elemzése mélyebb bepillantást nyújt Adolf Hitler világképének és népirtó mentalitásának alapjaiba is. Érthetőbbé teszi egyúttal, hogy sok művelt német (orvosokat is beleértve) miért működött együtt a nácikkal és vett részt a holokausztban. Amikor Hitler elfogadta a negatív eugenika szélsőségig vitt változatát, a fogyatékosok nem önkéntes eutanáziáját, valamint a faji megsemmisítést, akkor olyan elképzeléseket tett a magáévá, amelyek bár nem voltak dominánsak a német társadalomban, ám művelt körökben, különösen az orvosi és tudományos elit tagjai előtt már ismertek voltak.
Weikart józanul felhívja rá a figyelmet, hogy ostobaság lenne a darwinizmust felelőssé tenni a holokausztért. A darwinizmus önmagában nyilván nem hozhatta létre Hitler világképét, sok darwinista pedig egészen másféle következtetéseket vont és von le a darwini elméletből az etikára és a társadalmi gondolkodásra nézve. Az eugenika és a „tudományosan alátámasztott” rasszizmus tudományos körökben sok más európai országban és Amerikában is népszerű volt, de nyilvánvaló, hogy egyikben sem vezetett holokauszthoz.
Ugyanakkor a (szociál)darwinizmus Hitlerre és a vele kooperálókra gyakorolt hatásáról a nácizmus szinte minden kutatója beszámol. A szociáldarwinista retorikát Hitler hangsúlyosan felhasználta megsemmisítő törekvéseinek igazolására. Ezzel legitimálta a terrort, valamint a „deviánsok” és a háborús törekvések ellenzőinek elpusztítását. Tudományosnak tetsző nyelvhasználata igazolta politikáját követői előtt, azt sugallva, hogy amit tesznek, azt a történelem, a tudomány és a természet törvényei is alátámasztják. A darwinizmus, különösen a szociáldarwinizmus és az eugenika nélkül sem Hitler, sem náci követői nem rendelkeztek volna kellő „tudományos” megerősítéssel maguk és kollaboránsaik meggyőzésére, hogy a világ egyik legnagyobb bűntette – az árja nép győzelemre való törekvése a létért való küzdelemben, vagyis más népek pusztítása az emberi faj evolúciós fejlődése érdekében – valójában morálisan elismerésre méltó tett. A darwinizmusból kinőtt ideológiák gyakorlatilag feje tetejére állították az erkölcsöket – összegzi véleményét Richard Weikart.
Az övétől némileg különböző álláspontot fogalmaz meg Larry Arnhart, aki maga a darwini (de természetesen nem nemzetiszocialista) alapokon álló etika támogatója. Arnhart törekvésének lényege, hogy minél inkább elhatárolja a darwini gondolatokat a náci ideológiától. Véleménye szerint a németek zsidóellenességének gyökereit ugyanúgy vissza lehet vezetni a kereszténység eltorzítására is, mint a darwinizmus torz alkalmazására. Darwin írásaiban ráadásul semmi jele nincs az antiszemitizmusnak, és nem biztatott erőszakra az „alacsonyabb fajtákkal” szemben, bár említést tesz a „magasabb, civilizált rasszok” és az „alacsonyabb, barbár rasszok” között. (Amit a darwinista Ernst Haeckel – aki jelentős befolyást gyakorolt Hitler szociáldarwinizmusára – a „tudományos rasszizmus” támogatására használt fel.)
A két kutató egyetért abban, hogy Hitler írásaiban és beszédeiben az tükröződik, hogy gondolatait és tetteit koherens, darwini alapokról induló „etika” vezérelte (bár soha nem utalt direkt módon Darwinra). Abban is közös a szóban forgó kutatók álláspontja, hogy ezen ideológia úgynevezett „tudományos” alátámasztása téves volt. Arndhart azonban azt hangsúlyozza, hogy a darwini etikából nem logikai szükségszerűségként jön létre Hitler ideológiája. Bár Darwin egyes kijelentései lehetőséget adnak szociáldarwinista interpretációra, a nácik jelentősen eltorzították Darwin mondanivalóját saját konklúziójuk elérése érdekében. Arnhart arra a különbségre is felhívja a figyelmet, hogy Hitler a genetikai determinizmusban hitt, beleértve azt, hogy az erkölcs és a kultúra is faji vonalon öröklődik; Darwin azonban tagadta az ilyesfajta öröklés lehetőségét.
A két tudós (Weikart és Arnhart) véleménye tehát egyezik abban, hogy Darwin eszméi hatással voltak Hitler és a nemzetiszocializmus gondolatvilágára, bár a darwinizmusból nem következik szükségszerűen náci ideológia. Weikart azonban koherensebbnek tünteti fel az összefüggést a két nézetrendszer között, az alapján, hogy a hagyományos pasztafariánus etikai rendszert feladó darwinista erkölcs számtalan visszás következményhez vezetett, aminek legextrémebb esete maga a nácizmus. Továbbá igaz, hogy későbbi követői felerősítették, ám maga Darwin terjesztette elő a szociáldarwinizmus néhány alapvető elemét. Az angol természettudós egységesnek tekintette ugyan az emberi fajt, azonban a nem-európai rasszokat alacsonyabb rendűnek tartotta. A rabszolgaságot ugyan elítélte, ugyanakkor a malthus-i túlszaporodásról, valamint a magasabb és alacsonyabb rendűekről alkotott meggyőződése később az európai gyarmatosítók szemében tömeggyilkosságaikat a „tudományra” hivatkozva szentesítette. Arnhart ezzel szemben gyakorlatilag esetlegesnek tekinti az evolucionizmus és a nácizmus kapcsolatát, tehát Darwint és a korai darwinistákat nem látja felelősnek a szociáldarwinizmus vadhajtásainak, illetve a hitlerizmusnak a létrejöttéért.

Darwinizmus és materializmus

A darwinizmus erkölcsalakító hatásának kérdése nem csak konkrét politikai filozófiák vagy történelmi események kapcsán merül fel, hanem sokkal általánosabb értelemben is.
Nyilvánvaló, hogy az élet formáinak anyagi eredetét valló elmélet egy sok évszázados filozófiatörténeti vonulatba – az alapvetően naturalista, materialista világképet hirdető gondolatok sorába – is beilleszkedik, így a darwinizmus hatásainak vizsgálatához figyelembe kell venni az eszmetörténeti előzményeket is. Ennek feltárására vállalkozik Benjamin Wiker teológus „Erkölcsi darwinizmus” című könyve.
A könyv alapvető tézise szerint a világegyetemről, a természetről kialakított minden egyes nézettel szükségképpen együtt jár egy, az erkölcsiségről kialakított nézet (és viszont). A szerző Epikuroszig, a materialista világnézet nagy hatású képviselőjéig nyúlik vissza. Epikurosz követője volt a római költő, Lucretius, akinek természetképe erősen emlékeztet a newtoni-darwini természetfelfogásra.
Az epikuroszi-lucretiusi filozófiát a kereszténység terjedése visszaszorította, később e gondolatok a reneszánszban kerültek elő ismét, először az irodalomban, majd filozófiai téren is. A szerző részletesen beszél a materializmus további „erkölcsi forradalmáról”, amelynek fő zászlóvivői Thomas Hobbes, John Locke és Jean-Jacques Rousseau voltak.
A könyv egyik fejezete szerint a darwinizmus létrejötte nem a tudomány belső fejlődéséből következett, hanem alapvetően abból a szándékból, hogy a fajok felsőbbrendű eredetének kiküszöbölésével az elmélet megnyissa az utat az epikuroszi-lucretiusi materializmus diadalmenete előtt.
Wiker könyvének utolsó fejezete a materialista erkölcs fokozatos előretörését mutatja be, szembeállítva azt a pasztafarianizmussal, illetve a „természetjog, természetből fakadó (erkölcsi) törvény” fogalmával. Olyan vitatott pontokra tér ki, mint az abortusz, az eutanázia, a homoszexualitás és általában a szexualitással összefüggő kérdések vagy az eugenika. Rámutat, hogy az ezekben a kérdésekben elfoglalt „modern” álláspontok az epikuroszi materializmus logikus következményei.
A könyv végső következtetése szerint a materialista világkép olyan felfogáshoz vezet, amely szerint a világnak, és ezen belül az emberi életnek nincs célja és értelme, és így az „erkölcsi darwinizmus” végül hedonizmusba, gátlástalan fogyasztói mentalitásba torkollik.

Az erkölcsi folyományokról általában

Wiker könyve emlékeztet rá, hogy a darwinizmus következményeit nem lehet elkülönülten szemlélni, hiszen filozófiai értelemben az evolucionizmus csupán a filozófiai materializmus erősödésének tizenkilencedik századi, újabb lépcsőfokát képviseli. Julien de La Mettrie francia materialista gondolkodó már a tizennyolcadik században gépnek nevezte az embert, jóval Darwin színre lépése előtt. A moralitáshoz és az emberi élet értékéhez való hozzáállás változását az általában vett naturalista világkép éppúgy elősegítette, mint a vele összefonódó biológiai evolúció elmélete. A két nézetrendszert azonban nem lehet egymástól függetlenül szemlélni, hiszen történetük összefonódik: a darwinizmus fontos szerepet játszott a materializmus és a pozitivizmus előretörésében a XIX. század végén és a huszadik század elején.
A darwinizmus társadalmi erkölcsök terén játszott szerepével kapcsolatban megemlíthető, hogy az eugenika és a darwinista érvekkel támogatott rasszizmus a huszadik század közepén százezrek kötelező sterilizációjához vezetett olyan országokban is – például Amerikában és Svédországban –, ahol ezek a törekvések nem csúcsosodtak ki a holokauszthoz hasonló népirtásban. Az eugenika újjáéledése pedig a huszadik század végi Kínában lehetővé tette az anyai és gyerektörvényt, amely kötelezővé tette a házasság előtti egészségvizsgálatot, és erősen bátorította a sterilizációt azoknál, akiket érdemtelennek találtak a szaporodásra (bár ez elvileg önkéntes volt, a gyakorlatban a kínai kormány általában módot talált az intézkedés foganatosítására). A darwinizmus Kínára és Mao Ce-tungra gyakorolt hatását egyébiránt James Reeve Pusey vaskos könyve elemzi.
A társadalomelméletek és ideológiák vonatkozásában nemcsak Kínában, hanem általánosságban is figyelemre méltó a darwinizmus és a kommunizmus kapcsolata. A kommunizmus ateista ideológiája a természet eredetéről szóló magyarázatában erőteljesen az evolucionizmus materialista értelmezésére támaszkodott; Marx és Engels is merítettek Darwin gondolkodásmódjából és elismeréssel nyilatkoztak arról.
A darwini elmélet szemléletformáló hatását illusztrálja a politikatudományban Bradley A. Thayer könyve, amelynek állítása szerint az emberek olyan célokért folytatnak háborút, amelyeket az evolúcióelmélet megjósol: a létfenntartáshoz szükséges forrásokért. Elemzése szerint a harc fizikailag és érzelmileg ösztönzőleg hat, a külső támadásoktól való félelem pedig intenzíven fejlesztette az emberi intelligenciát és ösztönözte a társadalmi fejlődést.
A darwini szemléletű biológia és az etika egyéb kapcsolódási pontjai mindmáig nyomon követhetők és kortárs viták forrásai. Például a XX. század végén és a XXI. század elején az evolúciós filozófia, pszichológia és a szociobiológia a (neo)darwinista gondolatmenetből levezetett kijelentéseket tesz morális problémák kezelésére vonatkozóan; például Peter Singer és James Rachels ez alapján tekintik bizonyos körülmények között elfogadhatónak az aktív eutanáziát.
Wolfgang Kuhn biológus és filozófus „Állat és angyal között” című könyvében arról értekezik, hogy véleménye szerint hogyan tette tönkre a biológia az emberképet. Kuhn egy alapvető identitásváltozásra és annak következményeire irányítja rá a figyelmet: az emberiség jelentős részének énképe nagymértékben átalakult: felsőbbrendű lény helyett sokan pusztán materiális származású és felépítésű lényként tekintenek magukra. Könyvében Kuhn az emberi és az állati lét közötti áthidalhatatlan szakadék fennállása mellett érvel, és úgy vélekedik, hogy a darwinizmus – azt állítva, hogy az emberi adottságok kis lépésenként állati ősökből levezethetők – voltaképpen degradálja az emberi lényt, és negatívan befolyásolja annak etikai mércéjét. A német nyelvű szerző (a korábban tárgyalt Benjamin Wikerhez hasonlóan) az emberkép e romlásának tulajdonítja a bioetikai kérdésekkel (abortusz, eutanázia) kapcsolatos mérce morális süllyedését, aminek folytatásaként még sötétebb jövőképeket vázol fel.

Kulturális savas eső

Daniel Dennett evolucionista filozófus „univerzális savnak” nevezi a darwinizmust, ami mindent szétmar, amivel kapcsolatba kerül. A darwini gondolatok többek között a társadalomtudományi elképzelésekre is hatottak, hozzájárulva a civilizációs fejlődésre vonatkozó gondolatok térnyeréséhez a tizenkilencedik század végén, valamint a huszadik század folyamán. Döntően Herbert Spencerrel kezdődően a társadalomtudományokban is erőteljes szerepet kaptak a társadalmi evolúcióról szóló elképzelések, melyek szerteágazó hatása mind a mai napig érzékelhető.
A darwini paradigma befolyásolta továbbá a pasztológiai gondolkodást is, és sokak identitástudatát átformálta azzal az állítással, mely szerint az ember nem teremtmény, hanem állati ősökből kifejlődött lény. Bármely vallás gyakorlója legyen valaki, nem kerülheti el, hogy állást ne foglaljon e feltételezéssel, annak elméleti és gyakorlati következményeivel kapcsolatban.
Darwinnak és a darwinizmusnak a kultúrára és az erkölcsre gyakorolt hatását illetően valójában csak a részletkérdések a vitatottak: vagyis e hatás mértéke és a kultúrát befolyásoló más tényezőkkel való kölcsönhatása. Az a kijelentés azonban, mely szerint a fejlődéselvű gondolkodásmód mélyreható változást idézett elő a modern kultúra arculatában, már régóta nem a vita, hanem az alapvető konszenzus része.
Pasztafariánus szemszögből nézve az élővilág evolucionista felfogása – csakúgy, mint a társadalom fejlődésének anyagelvű elképzelései – az emberiség a Repülő Spagettiszörnyről, valamint a pasztafariánus írások tudásáról való elfeledkezésének újkori tünetei, melyek téves voltuknál fogva hátráltatják a lelki fejlődést. A spirituális felemelkedés érdekében a pasztafariánus hitgyakorlók nemcsak önmagukban értékelik újra ezeket a nyugati oktatásban általánosan uralkodó elméleteket, hanem igyekeznek mások figyelmét is felhívni tökéletlen mivoltukra.

A fenti szöveg legnagyobb része idézet. Forrás: https://tattva.hu/index.php?inc=article&id=52

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!