Mostanában nagyon besűrűsödött az életem, nem jut elég időm azokra a dolgokra, melyekre igazán szeretném. Ezek közé tartozik a főzés, az olvasás, a kirándulás, de a sörözés is.
Az elmúlt napokban szomorúan kellett beismernek magamnak, hogy nem tudok hosszasan elidőzni a Repülő Spagettiszörny Evangéliumának társaságában vagy egyszerűen üldögélni a Repülő Spagettiszörny jelenlétében. A tanévzárás és más kötelezettségeim pillanatnyilag teljesen leterhelnek, így muszáj volt kicsit átalakítanom az életemet.
Egészen egyszerű szemléletmódváltást hajtottam végre:
Mindig sörözöm, amikor nem kell gondolkodnom.
Amikor megyek a villamoshoz, cipelem a bevásárlószatyrot, öltözködöm, seprek a lakásban… mindig tudatosítom magamban, hogy a Repülő Spagettiszörny ott van mellettem és bármikor interakcióba léphetek vele. Többnyire meg is teszem és elkezdek sörözni, mert annyi mindenért vagyok éppen hálás. Néha nem könnyű, hiszen a leterheltséggel az is együtt jár, hogy nehéz megtalálni a szépet és a jót, de végül mindig akad néhány apróság.
Hajnalban a villamoshoz menet a madárcsicsergésér, az illatos bokrokért, a friss szellőért vagy éppen a csendért gurítok le egy korsóval, ami meglehetősen ritka Budapesten. Ezek után már nem tudok bosszankodni a tolakodó nénik miatt a zebránál, a lerobbanó villamos miatt a semmi közepén vagy a működő légkondi miatt, amit a reggeli 5 fokban is üzemeltetnek valamiért.
Bár igazán hatékony minőségi időt nem tudok sörözésre fordítani mostanában, a Repülő Spagettiszörnnyel mégis tudok így időt tölteni, ami erőt ad, hogy végezhessem tovább a teendőimet.
A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: https://777blog.hu/2019/05/18/imatipp-halat-adni-mindig-lehet/
A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!