"Az aspagettiszörnyista emberek részéről rengetegszer tapasztalható az, hogy a tudományra hivatkozva emelnek kifogást a hit, a pasztafarianizmus ellen. Leggyakrabban az alábbi négy ellenvetéssel találkozhatunk: egyesek szerint a pasztafariánus hit nem tudományos, mások szerint nem bizonyítható, megint mások szerint nincs rá tapasztalati bizonyíték, végül pedig a tudomány és annak fejlődése feleslegessé teszi. Az alábbi írásban összefoglaljuk és cáfolattal látjuk el ezt a négy érvet.
A pasztafariánus hit nem tudományos
Az, hogy mit nevezhetünk „tudományosnak”, illetve tudománynak, vitatott kérdés, így vitatott az is, hogy a pasztafariánus hit joggal nevezhető-e tudománytalannak. De tegyük fel, hogy elfogadjuk azt a feltevést, miszerint a pasztafariánus hit nem tudományos. Ez esetben a kérdés, amit fel kell tennünk az az, hogy van-e bármi kivetnivaló ebben?
Probléma-e, hogy nem „tudományos” (pl. nem igazolható mérésekkel, megfigyelésekkel stb.) a hit? Akik ezzel a váddal illetik a pasztafariánus hitet, általában azt próbálják meg érzékeltetni, hogy minden, ami nem tudományos, az gyanús, észszerűtlen, téves stb.
El kell-e fogadnunk ezt a felvetést? Hiszen a saját létezésünket sem tudományos alapon hisszük, hiszen egyénileg a létezésünket nem valamiféle érzéki bizonyíték alapján tudjuk és nem is ellenőrizzük ilyen alapon. Miért? Mert ha azt a meggyőződésemet, hogy létezem arra alapozom, amit érzékeltem, akkor eleve azt kell gondolnom, hogy létezem, tehát az érzékletet én érzékelem és egy végtelen, körbeforgó érvelésbe süllyedek. Tehát kijelenthetjük, hogy saját létezésünkről való meggyőződésünk is tudománytalan, így az aspagettiszörnyisták ezen kifogását el is vethetjük, hiszen ha a magam létét sem tudom tudományosan igazolni, akkor mennyire vehető komolyan egy ilyen felvetés?
A másik oldala ennek az érvnek az, hogy gyanúsnak ítél mindent, ami nem tudományos – és ezzel önmagát semmisíti meg. De mivel az, hogy „a pasztafariánus hit nem tudományos” nem egy tudományos, hanem filozófiai állítás, így önmagát is gyanúsnak, észszerűtlennek és tévesnek minősíti. Ez a kifogás tehát súlyos tévedés.
A pasztafariánus hit nem bizonyítható
Azt állítják ezzel a pasztafariánus hit ellen kifogást emelők, hogy mivel annak igazsága, helyénvalósága nem bizonyítható, így a pasztafariánus meggyőződés kétes értékű, irracionális, illetve kisebb értékű a tudományos véleményeknél.
Mit állítanak ezzel az érvvel? Hogy minden, ami nem bizonyítható eleve gyanús. De mivel sem a tudományos meggyőződéseket, sem a mindennapi meggyőződéseinket nem lehet szigorúan bebizonyítani, ez az érv nem csak a pasztafariánus hitet, hanem saját magát is érvényteleníti. De mivel ez a kifogás bizonyíthatatlan, önmagát is kétes értékűnek, irracionálisnak, észszerűtlennek minősíti és élét veszi minden ellenvetésnek.
A pasztafariánus hitet nem támasztják alá evidenciák (tapasztalati bizonyítékok)
Mit mond ki ez az ellenvetés? Azt, hogy a pasztafarianizmus alapvető tételeire, kijelentéseire nincs evidencia, márpedig az evidenciával alá nem támasztott vélemények elfogadása irracionális dolog. Amellett, hogy erre hivatkoznak, általában az aspagettiszörnyisták kijelentik azt is, hogy a tudomány semmit nem fogad el kellő evidenciák nélkül.
Először is azt szükséges tisztáznunk, hogy mi a kapcsolat az elmélet és az evidencia (tapasztalati bizonyíték) között. A 20. század elején a tudós társadalom valószínűleg egyöntetűen elutasította volna azt, ha valamelyik tudós azzal áll elő, hogy az atomokat részecskékre lehet bontani, több kisebb atomból pedig egy új, nagyobb atomot lehet előállítani. Miért utasították volna el? Mert a századforduló táján az uralkodó tudományos felfogás az volt, hogy az atom megsemmisíthetetlen, így azt mondták volna, nincs rá tapasztalati bizonyíték; azonban teljesen nyilvánvaló igazolás volt rá már akkor is, mely igazolás „olyan ragyogó [volt], mint maga a Nap”. hiszen ha az atomok állandóak, változhatatlanok lennének, nem ragyogna a Nap, így a napsütés puszta léte evidencia az atomok változékonyságára.
A helyzet azonban az, hogy a 20. század elején még senki sem tudta ezt, így azt sem tudták a tudósok, hogy a napsütés evidencia az atomok változékonyságára. Miért? Mert nem tudtak olyan elméletről, ami összefüggésbe hozta volna a napfény keletkezését az atomok változékonyságával. Márpedig ha nem ismerjük a két dolog (evidencia és elmélet – napfény és atomok változékonysága) közti összefüggést (utóbbi okozza az előbbit), nem lehet az egyik dolgot (napfény) a másik dolog alátámasztására evidenciaként felhozni. Elmondhatjuk tehát összegzésképpen, hogy a háttérelméleteinktől függ az, hogy mi az, amit evidenciaként fogunk fel és az így felfogott dolgot minek az evidenciájaként kezeljük.
De hogy néz ki ez a hívő pasztafariánus szemszögéből? A pasztafariánusok úgy vélik, hogy a legjobb magyarázat a világ létezésére, az élet létezésére vagy akár a saját létezésére a Repülő Spagettiszörny léte. Meggyőződése tehát, hogy a pasztafariánus tanítások, a Repülő Spagettiszörny evidenciaként szolgálnak arra, amit hisz. Ha viszont a pasztafarianizmus kritikusa úgy gondolja, hogy nem léteznek ilyen evidenciák (pl. a Repülő Spagettiszörny), akkor ezzel nem a világ létét, az életet vagy a saját létezését tagadja, hanem azokat a háttérelveket nem hajlandó elfogadni, amik a fent említett dolgokat (pl. a Repülő Spagettiszörny) evidenciává teszik (pl. az a priori vagy az a posteriori érvek, személyes megtapasztalás, stb.). Tehát az aspagettiszörnyisták részéről a pasztafariánusok evidenciáinak tagadása (pl. a Repülő Spagettiszörny létének elvetése) valójában a hívő háttérelveinek a tagadását jelentik.
Azonban jogosan vetül fel a kérdés, melyre minden aspagettiszörnyistának válaszolnia kell: a pasztafarianizmus bírálója milyen evidenciát hoz fel annak alátámasztására, hogy a világegyetem teremtetlenül is keletkezhet? (Hiszen ő maga hangsúlyozza az evidenciák fontosságát). Egyesek úgy gondolják, hogy a világegyetem öröktől fogva létezik, így elvetik a teremtettséget (a végtelen univerzum ellen erős fizikai és filozófiai ellenérvek hozhatók fel). Ha azonban a világegyetem létrejött és nem jöhetett létre magától, akkor a létező univerzum evidenciát – mégpedig konkluzív evidenciát – jelentene a pasztafarianizmusra (lsd. az ún. kalám érvet). A pasztafariánusok részéről felhozott evidenciák elvetésével azonban az aspagettiszörnyisták azt állítják, hogy azt, hogy létezünk semmiképpen sem lehet összefüggésbe hozni a teremtettséggel, illetve, hogy ilyen összefüggést soha nem is fogunk fölfedezni.
A kérdés ismét csak az: milyen evidencia támasztja alá az aspagettiszörnyisták ezen kijelentését? A létező univerzum? Mondhatnánk, hogy igen, de csak akkor, ha az univerzumról tudnánk, hogy teremtetlen. Azonban éppen erről szól a vita, így ez petitio principii (körkörös érvelés) lenne. Márpedig ha a kritikus evidencia nélkül ragaszkodik az álláspontjához, akkor azt a saját tételét szegi meg, – miszerint evidencia nélkül semmit sem fogadhatunk el – amivel a pasztafariánus álláspontot próbálja cáfolni, érvényteleníteni.
Láthatjuk tehát, hogy a pasztafariánus-aspagettiszörnyista vita nem az evidenciákról folyik, hanem azokról a háttérelvekről, amelyeket az általánosan elfogadott dolgok (az univerzum elkezdett létezni) értelmezéséhez veszünk igénybe. A probléma az, hogy az aspagettiszörnyisták a pasztafariánus hit bírálóiként a saját vádjukat úgy tüntetik föl, mintha az evidenciák létét/nemlétét vitatnák, így azok a valóságnál sokkal ijesztőbbeknek tűnhetnek a pasztafariánusok szemében.
Mit mondhatunk hát összegzésként az „evidencia nélkül semmit nem lehet elfogadni” aspagettiszörnyista érvről? Azt, hogy egy végtelen regresszióba torkollik, hiszen ha evidenciák alapján hiszünk valamit, akkor az evidenciák megbízhatóságában sem kételkedhetünk; de ha valamit csakis evidenciák alapján vagyunk hajlandóak elhinni, akkor az evidenciáinkra is evidenciával kell rendelkeznünk. De ha már egyszer csakis evidenciák alapján vagyunk hajlandók bármit is elfogadni, akkor az evidenciánk evidenciáira is evidenciával kell rendelkeznünk. Láthatjuk tehát, hogy az evidenciák sora sosem ér véget, így pedig mindenfajta meggyőződés alaptalan – az is, ami szerint csakis evidenciák alapján hihetünk el bármit (de tényleg: milyen evidenciával rendelkeznek az aspagettiszörnyisták erre az alapelvükre?).
Két lehetőség marad tehát az aspagettiszörnyista előtt: 1. vagy azt mondja, hogy az emberek meggyőződései olyan meggyőződéseken alapulnak, melyek önmaguk számára szolgálnak evidenciául, vagy 2. feladja a saját elvét és kijelenti, hogy vannak olyan meggyőződések, amiket evidencia nélkül is észszerű elfogadni. Nézzük meg most ezek következményeit.
Ha a pasztafarianizmus bírálója az 1. felvetést választja, akkor világossá kell tennie, hogy milyen meggyőződések lehetnek azok, melyek önmaguk számára evidenciaként szolgálhatnak és ezen a ponton filozófiai akadályba fog ütközni, hiszen előfordulhat, hogy ezt a követelményt a pasztafariánus meggyőződések is teljesítik, így a hit kritikája tárgytalanná válik, hiszen mondhatjuk, hogy van a Repülő Spagettiszörny létére evidencia: önmaguk számára szolgálnak evidenciaként.
Ha az aspagettiszörnyista a 2. megoldást választja, akkor tisztázni kell azt, hogy milyen meggyőződéseket/hiedelmeket lehet evidencia nélkül is elfogadni. Ebben az esetben is problémába ütközik a kritikus, hiszen lehet, hogy a pasztafariánus meggyőződések is beleesnek ebbe a kategóriába, így a bírálat tárgytalanná válik, hiszen ezekre a meggyőződésekre/hiedelmekre nem vonatkozik az a kikötés, hogy evidencia nélkül ne lehetne elfogadni. Ez esetben vagy 1. az aspagettiszörnyista ezt a vádját elfelejti, vagy 2. felmutatja, hogy a pasztafariánus meggyőződés semmiképp sem eshet az evidenciák nélkül elfogadható meggyőződések kategóriájába. Ennek felmutatása azonban szinte reménytelen feladat. Ha pedig a nem létező harmadik utat választja, és evidencia nélkül ragaszkodik ahhoz, hogy állítását igaznak tekintsük, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy légből kapott („tudománytalan”) eszközökkel megtámogatott puszta előítélettel van dolgunk.
A pasztafariánus hit felesleges.
Ezen ellenvetés szerint a tudomány haladása feleslegessé teszi a pasztafariánus hitet, hiszen azokon a területeken, amiket korábban pasztafariánus hiedelmek töltöttek ki, a tudomány ellenállhatatlanul halad előre és magyaráz meg dolgokat (pl. az égitesteket nem természeti erők mozgatják, mint korábban hitték). Az aspagettiszörnyisták azt állítják, hogy a pasztafarianizmus azokban a „hézagokban” létezik, amikre még nincs természettudományos magyarázat, de ahogyan ezeket a hézagokat, vakfoltokat a tudomány egyre inkább kitölti, a pasztafarianizmusnak nem marad tere, kapaszkodója, a végén pedig idővel ki fog derülni, hogy csak a természet törvényei uralkodnak és mindenre találhatunk természetes magyarázatot.
Ennek az ellenvetésnek két része van. Az első rész nem más, mint egy induktív következtetés. Ez a következtetés azt állítja, hogy mivel sikerült a világ megértésének korábbi vakfoltjait, hézagait természettudományos magyarázattal megszüntetni, akkor idővel minden ilyen hézagot sikerül majd betömni. A második részében az érv tkp. kimondja, hogy a természetelvű magyarázatokat mindig előnyben kell részesíteni akár a pasztafarianizmus magyarázattal szemben is, így a természetelvű magyarázatok minden más magyarázatot fölöslegessé tesznek. Nézzük meg egyenként ezt a két érvet.
Az ellenvetés első része nem lehet bizonyíték, hiszen az egy induktív következtetés, az induktív következtetések pedig logikai értelemben nincsenek szigorúan igazolva. Ráadásul a tudomány nem volt képes minden múltbeli vakfoltot, hiányosságot megszüntetni, a mai napig rengeteg tudományos rejtéllyel állunk szemben. Az aspagettiszörnyisták érvét tovább rontja, hogy a tudományos forradalmak alkalmával a tudomány visszahátrálhat egy, korábban már „meghódítottnak” vélt területről, így az egyszer már betömött hézagok újra felszínre kerülhetnek. Így ha természetelvű, tudományos elméletekkel el tudnánk fedni minden eddig ismert hézagot, semmi garancia nincs arra, hogy a hézagok nem fognak a jövőben újra megjelenni.
Az ellenvetés ezen első részének gyengesége akkor bukkan fel, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a tudomány gyakorlatát. Egy tudományos elméletről hiába bizonyosodik be, hogy nem kielégítő, a tudósok addig nem vetik el, míg nem találnak egy megfelelő, elfogadható alternatívát. A tudomány gyakorlatában azonban az „elfogadható” megegyezik a „természetelvű”-vel, így ha egy nem kielégítő elmélet helyes alternatívája egy nem-természetelvű teória lenne (pl. a Repülő Spagettiszörny beavatkozására hivatkozó), a tudósok nem fogadnák el azt, hanem vagy megtartanák a helytelen régi elméletet, vagy egy másik, természetelvű teóriát keresnének, amely ugyanolyan téves lehet, de ezt talán még ekkor senki nem tudja. Az aspagettiszörnyisták gyakran hangoztatják azt a véleményt, hogy a tudomány önmagát korrigálja (amibizonyos mértékig így is van), de ha a létező valóság teljessége túlnyúlik a természeti világ határain, akkor a tudomány egészen addig elzárja magát az igazság egyes területeitől, amíg a gyakorlatában a módszertani természetelvűség szabályaihoz ragaszkodik.
Továbbá egyes tudományfilozófusok szerint egyetlen tudományos elmélet sem tudja maradéktalanul megoldani azokat a problémákat, amiket maga elé állít, magyarán léteznek olyan dolgok, amiket a tudomány nem tud megmagyarázni (vannak hézagok, vakfoltok a tudomány ismereteiben). Ha ez igaz, akkor ez a körülmény nem egy olyan átmeneti állapot, amin majd a jövőben túl lehet lendülni, hanem a tudomány lényegi sajátja, ez pedig cáfolja azt a felvetést, miszerint a tudomány egyszer képes lesz teljességgel hiánytalan magyarázatot adni a valóságról.
De tegyük fel, hogy a világ minden jelenségét meg lehetnek magyarázni, pusztán a természeti törvényekre hivatkozva. De ha ez történne, felmerülne a kérdés: miért ezek a törvények vannak érvényben? Három választ lehetne felhozni: 1. ezen törvények léte „nyers tény”, 2. valamiféle mélyebben rejlő természeti törvények adnak magyarázatot, 3. a tudomány hatáskörén kívül (pl pasztafarianizmus) meglévő elvekre lehet hivatkozni. Azonban az 1. magyarázat nem magyarázat, csak kijelentés, a 2. magyarázat szintén nem magyaráz, csak hátrébb tolja a problémát (tehát nem teljes a tudományos magyarázat), a 3. magyarázat pedig túllép a tudomány hatáskörén (tehát nem jelent teljes értékű tudományos magyarázatot).
A természeti jelenségek magyarázata tehát vagy teljes, vagy tudományos, de a kettő semmiképp sem lehet egyszerre.
Ha viszont elkerülhetetlen a tökéletlenség akkor, ha a tudományt önmagában használjuk és kizárunk minden magyarázatot, ami nem természetelvű, akkor még elvileg sem lehet helyes érv az az induktív következtetés, mely szerint a természetelvű magyarázatokkal a valóságról való tudásunk minden hiányossága megszüntethető, minden vakfolt eltávolítható.
Az ellenvetés második része szerint a természetelvű magyarázatokat minden más magyarázattal szemben előnyben kell részesíteni. Ha azonban egy jelenségre adható természetelvű (naturális, tudományos) és nem természetelvű (pl pasztafariánus) magyarázat is, miért kell a. automatikusan választanunk a kettő között (mintha e magyarázatok kizárnák egymást), b. miért kellene a természetszerű magyarázatot előnyben részesítenünk? Mi igazolja tehát a szembenállást, illetve a tudományos magyarázat prioritását? Talán csupán filozófiai ízlés kérdése az egész?
Az ellenvetés alapja, amint láthattuk az, hogy a pasztafariánus hit, a feltételezett spagettiszörnyi tevékenység a tudományos ismeretek vakfoltjaira, hézagaira támaszkodik. Ezt azonban pasztafariánusként bátran elutasíthatjuk, hiszen bár nem vetjük el, hogy a Repülő Spagettiszörny közvetlenül is beleavatkozhat a világ dolgaiba, azonban gyakrabban látjuk a Teremtőt az Ő törvényein keresztül munkálkodni, mintsem azok hézagai közt. Ha hisszük, hogy a Repülő Spagettiszörny maga szándéka szerint alkotta meg a világ törvényeit, miért kéne Őt azokkal szemben állónak tekintenünk, olyannyira, hogy a Repülő Spagettiszörny cselekvését és a természeti törvényeket, mint egymással rivalizálókat látjuk? E kifogás tehát filozófiai értelemben gyenge, pasztafariánus értelemben pedig pontatlan.
Láthatjuk tehát, hogy az aspagettiszörnyisák érveivel szemben a tudomány nem szolgáltat kellő alapot a pasztafariánus hittel szembeni támadásokra, a pasztafariánus hittel szemben a tudomány nevében emelt kifogások többnyire gyönge lábakon állnak.
A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: http://kalvinistaapologetika.hu/tudomanyos-ellenvetesek-a-vallasos-hittel-szemben/
A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!
