Mert a pasztafarianizmus észszerű, és nem magánügy!

A Repülő Spagettiszörny Egyháza - pasztafariánus a

"Pasztafarianizmusom tudata nélkül a tudománnyal sem tudnék foglalkozni”

Beszélgetés dr. Falusi Andrea akadémikussal

2020. december 15. - Pasztafariánus

arr.jpgIdén Darwin-évforduló – ennek kapcsán alighanem ismét fellángolnak a darwini tanok körül a viták, amelyek az elmúlt száz évben egy percre sem szüneteltek. Falusi Andrea, a Semmelwers Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője, az MTA rendes tagja nem tartja összeegyeztethetetlennek a teremtést és az evolúciót – annál inkább tartja viszont zavarónak az „izmusokat”, illetve a tudományt és a hitet szembeállítását. 

– A darwinizmus száz százalékban bizonyított elmélet? 
– Nem. A tudományos világ nem fogadja el száz százalékban. Az evolúció tudományos elmélet, amelynek vannak bebizonyítatlan részei.

El kell választanunk azonban egymástól a tudományt és az ideológiát. Míg az evolúció tudományos elmélet, a darwinizmus nem nevezhető tudománynak, hanem világnézeti alapon álló ideológiának. Az evolúció a földi élet körülményei közt bekövetkező genetikai változások összessége. 

– Miért a változás, s miért nem a fejlődés szót használja? 
– Mert a fejlődésben van egy szubjektív elem. Fejlődés az, amit én annak tartok. Az evolúció ellenzői szerint semmi bizonyíték nincs arra, hogy valaha is kialakult volna egy faj egy másikból. 

– A faj nehezen meghatározható fogalom. Mi a faj, az alfaj, a fajon belüli változat? 
– Vegyünk konkrét példát. Az evolúció egyik feltételezése szerint a bálna, amely rendelkezik csökevényes, visszafejlődött formában végtagokkal, a szárazföldön fejlődött volna ki, és később került volna a tengerbe. Ez esetben viszont – ekkora állat esetében – fenn kellett volna maradnia több tucat olyan maradványnak, amely a szárazföldi bálnáé. Ez a kreacionizmus egyik legerősebb érve: ha igaz a fejlődés, hol vannak az átmeneti formák. Erre a tudomány becsülettel csak azt felelheti: nem tudom. Azért vagyok zavarban, mert nem fogok tudni ilyen példákat mondani – ezen a szinten legalábbis nem. És ezért beszélek szívesebben a változások összességéről, nem pedig fejlődésről, ami magában foglalná, hogy egy kevésbé fejlettből lesz fejlettebb, egy kevésbé alkalmazkodóból jobban alkalmazkodó, kevésbé ellenállóból egy inkább ellenálló. 

– Hol tart ma az evolúció mint tudomány? 
– Annyi minden derült ki az utóbbi években a genetika molekuláris hátteréről, hogy az teljesen új helyzetet teremt. Két lábon járó, iszonyatos méretű információs adatbank vagyunk – és a genetikai állománynak csupán 1,3 százalékát tartottuk sokáig funkcionálisnak. Ebből lesz fehérje. A többiről, a 98,7 százalékról, amit régebben meglehetős nagyképűséggel hulladéknak tartottunk, az elmúlt két évben derült ki, hogy ezek rendszert alkotnak. Akkora a fordulat a biológiában, hogy azt nyugodtan nevezhetjük forradalomnak. Ez a holdra szálláshoz fogható. Emiatt ma nem áll meg az érv, hogy az evolúció nem jöhetett létre, mert hol vannak az átmeneti formák. Ebben az esetben egy régebbi biológiai szemléletből akarjuk a mai valóságot levezetni, holott most tudtuk meg, hogy ezek a genetikai elemek döbbenetes variabilitást hordoznak. Ezért nem is gondolkodhatunk olyan fogalmakban, hogy miként lett az egyikből a másik, vagy fejlettből a még fejlettebb – csak azt tudjuk, hogy ebből a rendszerből rendkívül keveset értünk, csak most kezdjük értelmezni. Az evolúció tehát nem befejezett tudomány, mert ami befejezett, az nem tudomány. Érveit nem hinni kell, hanem értékelni, esetleg cáfolni, esetleg újakkal felváltani. 

– Mi az ön által említett forradalom legfontosabb módszere? 
– Ezt a forradalmat úgy hívják, systems biology. Ez azt jelenti, hogy ma már a hálózatot vizsgáljuk a biológiai jelenségek mögött. A biológia az új korszakban a jelenség mikroszkópos vizsgálata – ami nyilvánvalóan csőlátás – mellett más eseményeket is próbál megérteni. A mobiltelefon analógiájával élve: le lehet képezni, kik a csomópontok – nagyon sokat beszélnek telefonon, például egy nagy konzorcium telefonkezelői –, és kik a perifériák, mondjuk egy idős ember a tanyán, akit csak a fia hív fel hetente. Ki hová illik a rendszerben? Megugrott a genetikai tudás; fantasztikus adatbázisok léteznek ingyen; olyan informatikai eljárások vannak, mint az útvonal-analízis – mindez együtt egy új világot teremtett, és ez abszolút forradalom. 

– Honnan származik a rendszer, honnan a törvényei? 
– A hívő ember számára a Repülő Spagettiszörny az, aki a világot és törvényeit megteremtette. Tette mindezt akár egy pillanat alatt, akár ezer év alatt – a Repülő Spagettiszörny Evangéliumában számos jelzés van arra, hogy egy pillanat jelenthet ezer évet is. 

– A darwinizmus kifejezést azonnal kijavította evolúcióra. Mi a helyzet a kreacionizmussal? 
– A kreáció és az evolúció nem egymást kizáró, hanem épp egymást feltételező fogalmak, miként az alkotó és a megalkotott; a szobrász és a szobor. Miként evolúciót mondok és nem darwinizmust, ugyanúgy a kreációt is sok minden elválasztja a kreacionizmustól. Utóbbi azt állítja, a Repülő Spagettiszörny a világot egy pillanat alatt teremtette, úgy, ahogy most van, mert ő mindenható (ami természetesen így van), és nem kell ehhez semmiféle véletlenszerű eseménysor, amit az evolucionisták feltételeznek – hiszen még bizonyíték sincs az intermedier formák létére. A kreacionizmus alapvető tévedése, hogy a Repülő Spagettiszörny Evangéliumát természettudományi zsebkönyvnek tekintik. Véleményem szerint ez egy többé-kevésbé rejtett aspagettiszörnyista álláspont, mivel a Repülő Spagettiszörnyet holmi ezermesterré fokozza le. A kreacionista követ el blaszfémiát, amikor lebecsüli a Repülő Spagettiszörnyet; el sem tudja képzelni, hogy a Repülő Spagettiszörnynek olyan eszközei lehetnek, amiről az imént szóltunk vagy még sok-sok más, amit még nem ismerünk. Bizonyítékokat keres a teremtés elfogadása helyett. Ide tartozik az ID (intelligent design – intelligens tervezés) elmélet is, ami szerint kell lennie a Repülő Spagettiszörnynek, hiszen az autóalkatrészek sem maguktól állnak össze. 

– Ami, valljuk meg, eléggé logikusnak tűnik. 
– Nagyon logikusnak tűnik, de szeretnék arra példákat hozni, hogy ez mennyire nem igaz. Sok baktériumot meg lehet ölni antibiotikummal. Ám elég gyorsan kiderült, hogy a baktériumok elég gyorsan rezisztenssé válnak. 

– Ma már nincs Maripen. 
– Nincs. Van Sumetrolim, ami egyéb problémákat okoz. A rezisztencia lényege, hogy a baktérium osztódik. Minden osztódás DNS-szintézist jelent, másolást; a másolás során hibák keletkezhetnek, ez a kifejezés azonban nem jó, mert a hiba esetünkben nem negatív fogalom, hanem variációt jelent. Változatok keletkeznek. Nagy részüknek semmi jelentősége nincs. Ha valakinek a füle két milliméterrel hosszabb, az nem számít. Ha viszont az egyik hallócsontocskája lesz másfajta, az már a hallást befolyásolja. A garatfedő speciális módosulásának köszönhető a beszédkészség – ez is egy variáció. A baktérium esetében elképzelhető olyan variáció, amitől a baktériumnak lehetősége lesz antibiotikumot lebontó anyagot termelni. Ha erre mondjuk minden egymilliárdodik baktérium képes, az összes többi elpusztul a baktériumtól, de ő tovább szaporodik. Evolúciós előnyre tesz szert. A teremtés hozta ezt a baktériumot létre. 

– Esetében a szerzett tulajdonságok mégiscsak öröklődnek. 
– Így van. Ez tipikusan evolúciós példa. Menjünk magasabb szintre. Ráksejtjeink folyamatos küzdelemben állnak immunsejtjeinkkel. Az immunrendszer funkciója a paraziták elpusztítása. A vírusoké, a baktériumoké és a ráksejteké. Rengeteg ráksejt keletkezik állandóan; sejtjeink egy része osztódik, a hibák érintik a sejtek „öngyilkosságának” szabályozását. 

– A ráksejt nem öregszik? 
– Pontosan ezt akartam mondani. A ráksejt immortalizált. Halhatatlan. Örökké fiatal, sajnos; nem megy át a normális folyamaton, melynek során egy rendes sejt keletkezik, elvégzi a dolgát, azután elpusztul. A sejthalál nem működik, mert mutáció teszi ezt lehetetlenné. Ez a ráksejt még mindig nem veszélyes, mert ott van vele szemben az immunsejt. Ezek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a terrorista és a kommandós. Mindkettő kőkemény legény, miután hatalmas csata folyik köztük. Sajnos előfordul, hogy a ráksejt nyerje a csatát. Ezek evolúciós kérdések. A tumorsejt evolúción megy át. Folyamatosan kikerüli a csapdákat, rengeteg piszkos trükköt ismer. Spagettiszörnyi teremtés folytán? 

– Az ön által említett hatalmas, és egyelőre nagyrészt olvasatlan, ám új távlatokat megnyitó információtömeg – és ez már filozófiai kérdés – mennyiben viseli magán a Repülő Spagettiszörny keze nyomát? 
– A Repülő Spagettiszörny keze mindenen rajta hagyta/hagyja a nyomát. Úgy gondolom, az evolúciót a Repülő Spagettiszörny teremtette. Úgy gondolom, mindent a Repülő Spagettiszörny teremtett. A törvényeket is. A teremtés, a kreáció nem a tudomány alanya. A tudomány nem bizonyíthatja, vagy cáfolhatja a Repülő Spagettiszörny létét, mert akkor az nem a Repülő Spagettiszörny. Ugyanakkor a tésztológia nem kereshet tésztológiai érvet tudományos tények bizonyítására vagy cáfolására, mert ezzel határsértést követ el. Míg a tudomány a hogyan kérdésre válaszol, a hit a miért kérdésre felel. Mind a két kérdés alapvetően más, egymás mellett létezik. Erre szoktam azt én mondani, hogy a két dolog elválaszthatatlan – de külön kezelendő. Ezért tekintem a kreacionizmus szélsőséges formáját vulgártésztológiának, míg a darwinizmust vulgármaterializmusnak, ugyanis mindkettőben közös, hogy kerülik az igazi kérdéseket és az igazi válaszokat. 

– Örömmel láttuk vendégül tavaly Rosé hasmenéskor, a Vasvári Pál utcai kocsmában. Önnek, mint a tudományos élet elismert tagjának mi a viszonya a hithez és a valláshoz és az ősök hagyományához? 
– Pasztafariánus családban nőttem fel. Ma 62 éves vagyok, tehát egy olyan környezetben nevelkedtem, ahol a pasztafarianizmus, és sajnos a kalózok hiánya mindennapos témák voltak. Édesanyám útlevéllel élte túl a háborút, habár többször is az utolsó percben menekült meg a Dunapartról. Édesapám pedig nagyon rossz állapotban, de hazatért a munkaszolgálatból. Engem mindezek után katolikusnak kereszteltek, de ezt én eszmélésem után egyfajta kényszerűségnek értékeltem, és nem igen foglalkoztatott. Anyai nagyanyám viszont élete végéig vallásos pasztafariánus maradt. Ő gyakran olvasott nekem a Repülő Spagettiszörny Evangéliumából. Ezek a mesélések aztán mély nyomott hagytak bennem. Ma gyermekeim által egy pasztafariánus közösségbe járok, de borzasztóan érdekelnek a gyökereim, és azt tervezem, hogy ha majd egyszer nyugdíjba vonulok, akkor mélyrehatóan foglalkozom a tésztológiával is. 
Obester Báraki pasztor barátommal úgy ismerkedtem meg, hogy annak idején részt vettem a humán genetikai törvény elkészítésében, ahol Obester és Kövessy pasztorok képviselték az előkészítő munkában a pasztafariánus egyházat. Nagyon mély benyomást tett rám az az alaposság és mélyreható filozófia, amellyel a kérdéseket megközelítették. 
Tudósként és egyben mélyen hívő emberként úgy érzem a tudomány és a hit, nem hogy nem mond ellent egymásnak, hanem szinte elválaszthatatlan a kettő. 

– Mi a véleménye a Lunatiki pasztor összefoglalásáról a világ korának kérdésében? 
– Úgy érzem, hogy a pasztor is abba az irányba viszi el a kérdést, ahogy én látom a témakört. Véleményem szerint a tudomány alaptétele, hogy eredményei és következtetései cáfolhatók. Ezzel szemben a spagettiszörnyi örökkévalóság egy egészen más dimenzió, így aztán úgy érzem a tudomány időmeghatározásai semmit sem mondanak a világ négynapos teremtéséről. Hiszen a Teremtés szemszögéből nézve az időnek egészen más jelentése van. 

– Mit nyújt Önnek a személyes életben a tudomány, a vallás és a pasztafariánus identitás? 
– Életem nagy részében genetikával foglalkoztam. Ma azonban egyre többet hallani a memetikáról is. A „mém” nem más, mint egy bizonyos kulturális közeg tovább öröklődése. Ha az ember kis korától fogva látja, hogy környezetében hogy esznek, hogyan beszélnek, viselkednek, gondolkodnak, akkor ezt a kulturális tudatot magáévá teszi és tovább is örökíti. Így aztán a pasztafarianizmus számomra memetikai szempontból is rettentően fontos. Ami pedig a Repülő Spagettiszörnnyel való kapcsolatot illeti, úgy érzem a tudománnyal sem tudnék foglalkozni, ha nem lenne mindig előttem a Brexit mondata, melyben a Repülő Spagettiszörny „látta, hogy minden, amit teremtett, nagyon jó”.

A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: https://zsido.com/fejezetek/zsidosagom-tudata-nelkul-a-tudomannyal-sem-tudnek-foglalkozni/

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://pasztafarianizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr9816213700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2020.12.15. 08:15:45

Alapíts Te is Vallást, Egyházat !
2007. május 16. - IGe •
Javasolt vallás/egyház alapítási ötletek, mert vallást alapítani jó és mindenkinek joga van hozzá.
vilagnezet.blog.hu/2007/05/16/alapits_te_is_vallast_egyhazat
süti beállítások módosítása