Az evolúció vs. pasztafarianizmus vitáját nézve nem győzi kapkodni a fejét a halandó. Egyik oldalon úgy tűnik, mintha a csapatot tudományos berkekből az ablakon kivágva most öltönyt és nyakkendőt kötve bírói erősítéssel próbál visszajutni az ajtón. A másik, meg úgy tűnik, összekeveri a természettudományos ismeretterjesztést az aspagettiszörnyista propagandával, nem vévén észre azt, hogy bár a tudomány valójába szekuláris tevékenység, ebből azonban nem következhet kizárólag materialista világnézet.

Meglehetősen hosszú az út az alapjelenségektől a komplex világnézetekig. Itt sok-sok "határátlépést" követünk el, és olykor olyan módon tesszük - szent meggyőződéssel - hogy észre sem vesszük ezeket a határokat.

Az alábbiakban egy picit azon szeretnék elgondolkodni, hogy hol vannak ezek a határok, és természetszerűen milyen jellegű kérdések merülnek fel a határokon belül, illetve a határokról. Ehhez egy meglehetősen béna ábrát is mellékelnék.

A világban előforduló jelenségek (legyenek azok bár természetiek vagy társadalmiak) önmagukban léteznek vagy nem léteznek. Ebben az értelemben vagy igaz az az állítás, hogy a biológiai folyamatokban megtaláljuk az evolúciót, vagy nem.

Ezen a szinten nem természettudományos, hanem inkább ismeretelméleti kérdés az, hogy a jelenségek önmagukban megragadhatók-e? Vannak a világban egyszerűbb és bonyolultabb esetek, amiknek az észlelése már önmagukban is technikai bravúr. Például az atomi méretek világában már nem elég magáról a jelenségről beszélni, hiszen a mérő rendszer, amivel mérjük az adott jelenséget szükségszerűen megváltoztatja annak szerkezetét. Itt már nem egyszerűen filozófiai, úgy tűnik természettudományos(an leírható) határai vannak, hogy a jelenségeket önmagukban szemléljük.

A kérdés tehát ez: Megismerhető-e a világ? És ha igen, akkor miért nem? :-)

Amikor tudományról beszélünk, nem elég a jelenségeket megfigyelni, azokról általában nagyon szigorú szabályok szerint jegyzőkönyveket készítünk. A jelenségek leírása sajátos művészete a tudományos tevékenységnek, hiszen ez teszi lehetővé azt, hogy az általunk megfigyelt jelenséget más is megfigyelhesse, azaz reprodukálhassa.

A tudományos cikkek egy része pontosan ezzel foglalkozik: megerősíti vagy épp cáfolja a mások által megfigyelt jelenségeket és az abban szereplő leírásokat. A vita itt tudományos: ilyen és ilyen paraméterek mellett ez és ez lejátszódik. Vagy nem.

Amennyiben kellő mennyiségű jegyzőkönyvi adat áll a rendelkezésünkre, akkor arra kényszerülünk, hogy ezeket valamilyen formában rendszerezve áttekintsük. Egy jól megfogalmazott táblázat, egy függvény vagy esetleg valamilyen matematikai formulázás a sok adatból eljuttathat minket arra, hogy hipotézist alkossunk: valószínűleg így és így működik a világ (szerényebben: ez a jelenség).

A vita itt a legélesebben tudományos: az új hipotézist sokkal rigorózusabban vizsgálják meg a tudományos közösségek, és nagyon sokat kiselejteznek belőle. Hipotézisünk alapján valamiféle jóslatot (predikciót) teszünk: ilyen és ilyen körülmények között ezt és ezt várjuk - és lám (!) ez történik (vagy éppen nem ezt történik).

Ha egy hipotézis kellőképpen megerősödik, akkor - más hipotézisekkel karöltve - egy átfogóbb magyarázati rendszert alkot. Ez a tudomány világában az aranyérmes: 'a tudomány jelenlegi állása szerint' igaznak tartjuk. A hipotézisből kinőve annyira sokszor leírta már helyesen a minket körülvevő jelenségeket, hogy a konkurens hipotéziseknek meglehetősen nehéz dolguk van az így megalkotott elmélet "kigolyózására". A vita itt már egy kicsit elcsendesedik abban az értelemben, hogy az adott elméletet már nem elsődlegesen cáfolni próbálják, hanem a többi jelenséget próbálják meg ehhez igazítani, koherens rendszerré tenni azt.

Az evolúció-elmélet tekintetében ez az a szint, amikor azért lesz valami tudományos eredmény, mert egyrészről koherens (nem mond ellent) az evolúció-elméletnek, másrészt bizonyos segédhipotézisek bevonásával az anomáliák (ellentmondónak tűnő jelenségek) beilleszthetők ebbe a rendszerbe.

Ha ezt végiggondoljuk, akkor láthatjuk, hogy miért itt a legkeskenyebb a 'homokóra'. Egy 'alternatív' elméletnek a tudományos világban itt semmi keresnivalója, annak alulról kell eljutnia erre a szintre. Az eddigi tudománytörténet szerint valami olyasmi történik, hogy a konkurens hipotézisnek egyrészről lényegesen jobbnak kell lennie az uralkodó elmélethez mérve, ami a segédhipotézisek sokasága miatt kénytelen feladni hadállásait. Másrészt sokszor az új hipotézis általában kiterjeszti a korábbi elmélet hatókörét, tehát általában nem ellentmond alapjaiban neki. Harmadrészt - emberi gyarlóság - a régi elmélet művelőinek a dinoszauruszok sorsára kell jutni: ki kell, hogy haljanak az új igazság felismeréséhez.

Talán így már jobban érthető, hogy az 'alternatív' elméletek (így a pasztafarianizmus is) nem nyerhetik meg a tudományos vitát, ha az elmélet szintjén próbálja megnyerni azt. Sajnos - vagy szerencsére - a tudományos közélet a fenti felépítmény (adatok, módszerek, modellek) alternatív megközelítését általában nem díjazza, azt tudománytalannak tartja. Némi vigaszt jelenthet a pasztafariánusoknak az, hogy a tudomány igazságfogalma nem az arisztotelészi kétértékű igazság, hanem ez is koherencia-szemléletű igazság: mivel összeilleszthető az evolúció-elmélet többi jelenségével, ezért igaz.

Egy picit bővül a kép akkor, amikor a tudományos elmélet "fölé" nézünk, a tudományos gondolkodás fő csapásirányát, a sokszor már elcsépelt paradigmát alkotja. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy azoknak a megközelítési módoknak és gondolkodási mintázatoknak az összessége, ami az aktuális 'normál tudomány' kereteit alkotja.

Innentől ismét filozófiaivá válik a kérdés: vajon mi tartozik bele ebbe a paradigmába? Az evolúciós elv vajon olyan jól leírja világunkat, hogy tényleg értelmes kérdés evolúciós paradigmáról beszélni? (Szerintem igen.) Ez azonban már nem tudományos vita - hanem vita a tudományról.

Az ábrán levő összevisszasággal azt kívántam jelezni, hogy itt már nincs meg az a szigorú rend, ami a működő tudományt jellemzi. Egymással még csak azonos kategóriában sem levő kifejezések jelennek meg: pl. tudományelmélet és világkép.

Azt gondolom, hogy itt legalább ebbe a két irányba érdemes újra felvetni a kérdéseinket.

Mi a világkép? Van-e világképe a tudománynak? Ez utóbbira egyértelműen igen a válaszom: van világképe a tudománynak, ami a tudomány jelenlegi leírását jelenti az éppen aktuális paradigmán belül. A világkép azonban különbözik a világnézettől. A világnézet nem csak azt írja le, hogy milyen a világ, hanem azt is előírja, hogy milyen legyen a világ. A világnézet etikai és antropológiai kérdéseket is boncolgat, reflektál az emberre, az ember helyzetére a világban.

A másik irány: Mi a tudomány? Mitől lesz valami tudományos? Ezek is alapvetően filozófiai kérdések, de speciális tárgyuk miatt nem az általános filozófiához, hanem a tudományfilozófiához tartoznak. Ebben az irányban is a tudományelmélet inkább leíró és előíró rendszereihez képest a tudományfilozófia keresi a tudomány lehetséges útjait. Szélesebb filozófiai rendszerbe ágyazva pedig ismét elérünk a világnézet kérdéséhez.

Hol van tehát lehetőség tudományos vitára? Elsősorban az adott paradigmán belül. Aki az evolúciós paradigmán kívül gondolkodik ma, az kénytelen elfogadni a tudományos közélet kirekesztését: ez ma nem tudományos.

Ugyanakkor érdemes azt is látni, hogy a tudományos elméletektől igen messze esnek a világnézetek is. A naturalista tudományszemlélet, az evolúció-elmélet nem támaszt alá egyetlen világnézetet sem önmagában. A súlyos határátlépés itt akkor történik, amikor a biológiai evolúciót megfigyelve, az azt hajtó erőket elméletbe rendezve saját világnézetünket propagáljuk természettudományos ismeretterjesztő köntösben. Meg kell tanulnunk elválasztani kritikai gondolkodással a tudományos eredményeket, az azokból felépülő elméletet - és a világnézeti kijelentéseket.

Nincs tehát félnivalójuk azoknak, akik nem osztják a tudományos elméletekre is építő naturalista/aspagettiszörnyista világnézeteket.

A fenti bejegyzés legnagyobb része idézet. Forrás: https://sramana.hu/sramana/index.php/blog/79-tudomanyos-vita-vagy-vita-a-tudomanyrol

A pasztafarianizmus pontosan annyira igazi vallás, mint az összes többi. Az, hogy néhányan paródiának tartják, nem változtat azon a tényen, hogy nincs olyan szempont, amely miatt vallásunk kevésbé volna komolyan vehető, mint bármelyik másik. Pont ez a lényeg. Ha úgy tartja a kedved, csatlakozz Egyházunkhoz!